Ez lenne a következmények országa?

2024. február 23. 06:12

A tüntetések egyrészt elszívták a levegőt a DK, a Momentum és a Mi Hazánk tervezett tüntetései elől, másrészt megmutatták a kormánnyal szembeni elégedetlenség hatásfokát.

2024. február 23. 06:12
null
Vona Gábor
Vona Gábor
Index

„A február 16-i tüntetés kapcsán elindult a szokásos számháború. A kormányoldal szerint néhány 10 ezer, a szervezők szerint 150 ezer ember volt ott, sőt, egyikük már a rendszerváltozás legnagyobb tömeget megmozgató rendezvényéről beszélt. Nyilván mindkettő túlzás. Nem tudom, mennyien voltak ott, én a tömeg közepén álltam, de azt láttam, hogy nagyon sokan. Annyira sokan, amennyi embert jelenleg egyetlen párt, még a Fidesz sem tudna az utcára vinni. Lehet, hogy lesz egy ennél is nagyobb Békemenet, de azt helyi polgármesterek által közpénzből fizetett buszok, valamint a kis városnézéssel és ingyenebéddel összekötött program fogja majd felduzzasztani. Saját akaratából, saját költségen érkező emberekből ekkora tüntetést ma senki sem képes szervezni. És ez mindenképp egy új jelenség.

A tüntetésnek több politikai következménye is van ezért. Egyrészt elszívta a levegőt a DK, a Momentum és a Mi Hazánk tervezett tüntetései elől. Másrészt megmutatták a kormánnyal szembeni elégedetlenség hatásfokát egy választási kampány hajnalán.

[...]

Véget ért a »Megépítjük Brüsszelig« felhőtlen időszaka. Most a »Birodalom visszavág« rész következik.

És bármennyire is örül ennek az ellenzéki összefogás, ez ugyanúgy nem jó Magyarországnak, ahogy az eddigi trollkorszak sem volt az. A közeljövő egyik legfontosabb feladata, hogy helyreállítsuk a bizalmi viszonyt az EU-val. Kétféle rossz viszonyt lehet létesíteni, nekünk mindkettőt sikerült. A csatlakozás után a baloldali kormányok bólogató kiskutyaként írtak alá minden eléjük kerülő papírt. 2010 után pedig a Fidesz hamis, morgós kiskutyaként piszkított oda mindenhová, ahová beengedték. Az önfeladás és az önteltség helyett a helyes viszony a kritikus, de megbízható partnerség.”

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Trombitás Kristóf

PestiSrácok

Idézőjel

A Mamuci Hotel pincetagozata full komolyan elhiszi, hogy a klaviatúra mögül három mémmel máris kirobbanthatnak némi forradalmi hangulatot.

Nyitókép: Kurucz Árpád

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Osztap_Bender
2024. február 26. 06:30
A következmények országában a valamikor szépen fejlődő nemzeti mozgalmat a zsidóknak eláruló elvtárs szóhoz sem juthatna. Kalodában mutogatnák a szégyenek terén. A változás lehetőségében akkoriban teljes szívvel hivő és cserbenhagyott, elárult magyarok átka legyen rajtad.
evpus
2024. február 24. 12:39
Te már leszerepeltél! Mit keresel még itt? Dolgozni nem tudsz, csak nem a politikából akarsz megélni?
KBA98
2024. február 24. 10:58
A maga helyében kussolnék, de nagyon!
Chekke-Faint
2024. február 24. 08:10
Bukott pártelnök ne oktasson. Ideje lenne összeírni, hogy miért kellett egy 20%-on álló pártot szétverni, Kinek volt ez az érdeke és te mennyit jövedelmeztél belőle. No ez tőled nagyon népszerű lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!