A bíró kissé lekezelő álláspontja után joggal vetődik fel a kérdés, ő nem hibázott-e, tökéletesen látta-e el a feladatát,
valóban a törvényeknek megfelelően hozta-e meg az ítéletét. Tudniillik – anélkül, hogy jogelméleti fejtegetésbe kezdenénk, amelynek könyvtárnyi irodalma van – az egyetemen azt már elég hamar beleverik a hallgatók fejébe, hogy a jogszabályokat nem csupán nyelvtani, hanem ezenkívül logikai, történeti, rendszertani, teleológiai (cél szerinti) szempontból is kell értelmezni; de vannak tudósok, akik szerint továbbiakat is figyelembe kell venni.
Aki itt él ma Magyarországon és minimálisan is nyomon követi a közélet eseményeit – ez pedig elvárható egy bírótól –, pontosan tudja, hogy a jogalkotó, jelen esetben a kormány, miként vélekedik az adott kérdésről, mi a véleménye a „homoszexualitást megjelenítő, népszerűsítő” könyvekről, milyen egyéb jogszabályok születtek az ehhez hasonló területeken. Tehát ha helyesen hajtotta végre a
formállogikai, a rendszertani és a történeti értelmezést, akkor aligha juthatott arra a következtetésre, amely az ítéletében megjelent.
De ha a bíró hiányzott a jogi egyetemnek arról az órájáról, amikor a jogértelmezést tanították, azt biztos tudja, hogy a jogszabályoknak, így ennek a rendeletnek is van indoklása, amelyet „illik” figyelembe vennie, amikor meghozza az ítéletét. Ez pedig a következőt tartalmazza „... gyermekeknek szóló és őket megcélzó, születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló termék kirakatban közszemlére nem tehető, a többi terméktől elkülönítve forgalmazható”.