A ferencvárosi szocialisták, DK-sok rézfúvóssal akarnak szerenádot adni Baranyi Krisztinának, hogy végre szóba álljon velük

2024. február 11. 15:23

A IX. kerületi polgármester a közösségi médiában tett zsarolás ízű bejegyzéseivel a választóktól kér segítséget, hogy a népakarat rábírja az ellenzéki pártokat, hogy úgy táncoljanak, ahogy ő fütyül.

2024. február 11. 15:23
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Ferencvárosban már megint a nyílt színen háborúzik egymással Baranyi Krisztina, illetve az elvileg őt támogató balliberális képviselők egy része. A jelek szerint a IX. kerület polgármesterének nagyon nincs ínyére szövetséget kötni a helyi DK-val és MSZP-vel.
Annyiban persze nem meglepő ez a helyzet, hogy valójában már a 2019-es választási kampány óta tart ez az áldatlan állapot, akkor 

előválasztást is kellett tartani, hogy ki legyen a polgármesterjelölt: 

Baranyi az LMP, a Párbeszéd, a Kutyapárt, valamint a Kulcs nevű civil szervezet támogatásával nagyon megverte (72:28 százalék) a momentumos Jancsó Andreát, aki mögé még az MSZP, a Jobbik és szintén a Párbeszéd állt be, a DK akkor (is) kimaradt a buliból.

Ezt is ajánljuk a témában

De Baranyinak a fideszes Bácskai János expolgármester felett aratott fölényes győzelme után (57,5:39,5 százalék) sem nyugodtak meg a kedélyek Ferencvárosban, sőt, az önkormányzati munkát is rendkívüli megnehezítették a folyamatos konfliktusok, amelyek nemcsak a kormánypártiak, valamint az ellenzékiek között alakultak ki, hanem a városvezetésen belül is.

Ezt is ajánljuk a témában

A napokban Baranyi a Facebook-oldalán azt írta, a képviselő-testület – az előzetes egyeztetés elmaradására és néhány adat pontatlanságára hivatkozva – nem szavazta meg a 2024-es költségvetést, ezzel 700 munkatársuk nem kaphatta meg az átlag 80 ezer forintos bérkiegészítést. Azzal folytatta a magát is áldozatként beállító polgármester, hogy a DK-MSZP-Momentum helyi koalíciónak ehhez kellett a Fidesz segítsége, mert csak velük együtt tudták ezt elérni. 

Baranyi, mint közölte, él a gyanúperrel, hogy más volt a motiváció, hiszen egy nappal korábban a bizottságokban elfogadták a költségvetést, ráadásul a rendeletet – amelyre első körben, decemberben már rábólintottak – a könyvvizsgáló jóvá is hagyta, egyébként pedig az elmúlt időszakban 

a városatyák nem jelezték a városvezetésnek, hogy bármilyen problémájuk van, és módosító javaslatokat sem nyújtottak be a javaslathoz. 

Kicsit korábban pedig azt rótta fel Baranyi a képviselők többségének, hogy leszavazták az Ecseri úti metrófelszín felújítását fedező források biztosításáról szóló javaslatát. A polgármester ugyan azt állítja, nem tudja, mi mozgatja valójában a képviselőket, de azt sejteti, meg akarják őt buktatni a saját szövetségesei. 

Információink szerint az újra kialakult komoly feszültségnek nemcsak politikai, hanem szakmai okai is vannak, hiszen nem arról van szó, hogy a képviselők nem akarták megszavazni a költségvetést, hanem levették napirendről, mert tárgyalásra alkalmatlannak találták. Ennek pedig az az oka, hogy az anyagból nem lehetett pontosan megtudni, milyen anyagi helyzetben van a kerület, mennyi pénze maradt az év végére. Emellett a képviselők vállalásai sem nagyon kerültek be a rendeletbe, ilyen például a tömbrehabilitáció folytatása – egyetlen önkormányzati épület felújítása sem szerepel benne, holott lenne rá pénz, mivel 

minden idők legmagasabb iparűzési adója, kilencmilliárd forint folyt be legutóbb –, valamint a közbeszerzések átláthatóvá tétele. 

Az Ecseri úti metrófelszín felújításánál pedig az történt, hogy a testület előzetesen 970 millió forintot szavazott meg a beruházásra, de mégis nagyobb összegre írták ki a közbeszerzést – amelyről ráadásul utólag szereztek csak tudomást a képviselők –, viszont a legolcsóbb ajánlat is ennek a duplája volt. Ezek után nem meglepő, hogy a városatyák nem szavazták meg a források biztosítását.

Az, hogy komolyak a problémák az önkormányzatnál, az is jelzi, hogy tavaly decemberben lemondott tanácsadói posztjáról Gegesy Ferenc – ő húsz éven keresztül irányította a kerületet –, aki 2019-ben határozottan kiállt Baranyi mellett, segítette a kampányát, s ezzel nagyban hozzájárult a győzelméhez. Nem derült ki, miért távozott, erről hiába kérdezték a képviselők Baranyit, de 

a folyosói pletykák szerint annyira nem értett egyet a városvezetéssel, hogy nem látott más kiutat, mint a távozást.

A helyére érkezett – a korábban a Momentumba belépett – Ádám Zoltán, akit a Corvinus Egyetemről távolítottak el tisztázatlan körülmények között. A volt egyetemi oktató elvileg vagyongazdálkodással, költségvetési kérdésekkel és különböző közpolitikai koncepciók előkészítésével és elkészítésével foglalkozik majd, de az eddigi tevékenységéről semmit nem tudnak a képviselők, mindenesetre látva a városvezetés kaotikus működését, egyelőre nem úgy tűnik, mintha túl nagy hasznára vált volna a kerületnek az ő foglalkoztatása.

Ádám az ATV Start című műsorában arról is beszélt, hogy a ferencvárosi önkormányzat a magyar ellenzéki politika laboratóriuma, mivel egy független, ellenzéki polgármestere van, aki nagyon izgalmas projektet talál ki és ezt igyekszik tovább vinni a következő időszakban is, megőrizve az integritását, ugyanakkor egy nagyon határozott, ellenzéki arcéllel.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ebből a laboratóriumból egyelőre az látszik, hogy összevissza vannak dobálva a kémcsövek, és senki nem tudja, mit kotyvasztanak bennük. Négy hónap múlva lesznek a választások, de még nem derült ki, mi lesz a felállás az ellenzéken belül. A Kulcs nevű szervezeten kívül az tűnik biztosnak, hogy Baranyit a Momentum – pedig 2019-ben épp az ő politikusukat nyomta le nagyon simán – és az LMP fogja támogatni. Nagy valószínűséggel így tesz a Párbeszéd is, de épp nemrég írt a párt helyi képviselője, Árva Péter egy Facebook-posztot arról, hogy hivatalos döntés még nincs az ügyben.

S nagyon érdekes a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyzete, hiszen kézenfekvő lenne, hogy teljes mellszélességgel kiállnak Baranyi mellett,

 hiszen a társelnökük, Döme Zsuzsa Suzi alpolgármester, és egyébként is nagyon jó kettejük viszonya. Viszont épp a napokban jelentette be a Kutyapárt, hogy már nem tartják polgármesterjelöltjüknek a Belvárosban Juhász Pétert, mivel a Momentum is beállt mögé. Ha pedig következetesek akarnak maradni, akkor Ferencvárosban is vissza kell vonniuk Baranyitól a támogatásukat, erre azonban a jelen pillanatban kevés az esély, inkább bevállalják azt, hogy emiatt támadhatóak.

Ennél azonban sokkal komolyabb az a csata, amely a polgármester és az MSZP-DK között zajlik hosszú ideje. Torzsa Sándor a minikoalíció vezetője az elmúlt napokban több posztot közölt a Facebook-oldalán. Ezekben leírta, hogy az elmúlt évben háromszor kezdeményeztek egyeztetést a polgármesterrel - a tavaly novemberi ülésen ezt nyilvánosan is megtették napirend előtti felszólalásban -, de Baranyi válaszra sem méltatta őket. Decemberben újra próbálkoztak a testületi ülésről szóló egyeztetés után, de a polgármester kijelentette, nem aktuális a kérdés.

Ezt is ajánljuk a témában

Majd Torzsa arra hivatkozik, hogy a ferencvárosi önkormányzat lapjában a 9 magazinban Baranyi világosan leszögezte, nem kíván megállapodni velük, ezért ebben a helyzetben még egy dolgot tudnak megtenni, „februárban egy rézfúvóssal Baranyi Krisztina ablaka alatt adunk polgármester asszonynak egy szerenádot, hátha akkor elindulnak végre a tárgyalások és válaszol a megkeresésünkre”.
Szerdán pedig a szocialista politikus az újabb bejegyzésében kijelentette, döbbenettel fogadják azt a médiahadjáratot, amit Baranyi ellenük indított, és megkérik, állítsa le, hiszen felelős vezetőként nem azt várják tőlük a kerületben élők, hogy a Facebook és az újságok címoldalain üzengessenek egymásnak. S megerősítette, 

a DK-MSZP-szövetség továbbra is abban érdekelt, hogy a Fidesszel szemben teljes ellenzéki összefogás jöjjön létre.

Persze ezek után nagy kérdés, lesz-e közöttük együttműködés. Ennek esélyét csökkenti, hogy Baranyi egyébként korábban megjelentetett egy Facebook-posztot, miszerint összeállt a csapata, és itt sem szerepelt szocialista és gyurcsányista politikus, tehát teljes a bizonytalanság. Nagy valószínűséggel megint az történik, mint már korábban számos esetben, hogy a polgármester a közösségi médiában tett zsarolás ízű és pánikkeltő bejegyzéseivel a választóktól kér segítséget, abban bízva, hogy a népakarat rábírja az ellenzéki pártokat, hogy azt tegyék, amit ő mond, vagy a mostanában népszerű élve úgy táncoljanak, ahogy ő fütyül.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 


 

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Stego
2024. február 11. 22:08
Milyen emberek lakhatnak ott, ahol egy ilyen torzót megválasztanak polgármesternek?
mai nap
2024. február 11. 17:29
A bolond lány esete a mo$$lékkal. Szerintem ott már azt se tudja senki, fiú-e vagy lány.
CirmoS
2024. február 11. 16:51
Nem baj, a buta agyhalott, alkoholista prolik majd újraválasztják! BuTapesten van belőlük bőven, és az összes moslékos szavazó! Ez van! Persze öljék csak egymást ezek a dolláron kitartott trógerek! Nem baj ha látja az ország, hogy ez a lopáson, hazudozáson kívül semmihez nem értő csürhe mit művelne kormányon!.. ezek egymást IS utálják!
billysparks
2024. február 11. 16:29
Jó a műsor.A moSSlék úgy vezetné az országot, ahogy az önkormikat vezetik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!