Nick Vujicicet zaklatták és megalázták, terroristaként bántak vele – tombol a „szabadság” és a „demokrácia” Amerikában!

2023. szeptember 16. 06:37

Vajon hogyan reagálna a nyugati sajtó, ha mindez (tegyük fel) egy magyarországi balos véleményformálóval vagy gondolkodóval, esetleg parlamenti képviselővel történt volna meg?

2023. szeptember 16. 06:37
null
Vágvölgyi Gergely
Mandiner

Nick Vujicic elemi erejű előadást tartott pénteken Budapesten. Több is volt ez előadásnál, sok szempontból a tanúságtétel műfaji határát súrolta, mellbevágóan őszinte (ön)kritikával és figyelemre méltó intésekkel.

No és természetesen a lelkek Istenhez emelésével, bizonyságtétellel a Mennyei Királyságban való hitről.

A világhírű misszionárius és szónok az V. Budapesti Demográfiai Csúcs szervezőinek meghívását fogadta el, immáron negyedik alkalommal szólt közvetlenül hozzánk. (Hogy érzékelhető legyen, mennyire megnézi, ki és miért hívja: az egyre durvább ideológiai harcokat folytató ENSZ-nek lazán nemet mondott.)

Vujicic többek között annak történetét is megosztotta velünk, miként lett ő az egyik első amerikai, akit a woke-ideológia nevében tomboló cancel culture el akart tenni az útból. Először is, munkatársaival és barátaival feltárta, hogy a nagy amerikai bankok szinte mindannyian haszonélvezői az abortusziparnak, támogatják a magzatgyilkosságokat és ebből busás haszonra tesznek szert. Azután nevén nevezte a gyereket, azaz a házasságot, és hitet tett a klasszikus családmodell mellett.

Horribile dictu: szerinte az anya nő, az apa férfi, miként az Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. 

Ezután következtek a bajok.

2019 elején egy nagyhatású amerikai lap címlapon szállt bele Vujicicbe, azt harsogva, hősünk „anti-LMBTQ-person”, azaz olyasvalaki, akit progresszívék jobb szeretnének elhallgattatni, mert a végén még sokaknak mondja majd el az igazságot (hogy az anya nő stb., lásd fent). Ezt követően pedig filmbeillő cselekménysorozat vette kezdetét. Vujicic otthonában (feleségével négy gyermeket nevelnek) hamarosan

házkutatást tartott az FBI, majd jött a hír, miszerint a bank, amelynek szolgáltatásait igénybe vette, zárolta a számláját. Hogy miért, arra sem telefonon, sem személyesen nem voltak hajlandók magyarázatot adni.

Vujicic még a munkatársait sem tudta kifizetni. Kisvártatva levél érkezett az USA egyik legnagyobb pénzintézetétől, amelyben közölték: átvilágították őt, ezt követően pedig áthelyezték a „nem kívánatos ügyfelek listájára”. 30 napja van, hogy elvigye a pénzét, különben végleg zárolják – tudatták vele.

Domestic terrorist” – mondta Vujicic, azaz mintha egy amerikai születésű terrorista lenne, úgy bántak vele.

És akkor rögzítsük újra, az egyértelműség kedvéért: Nick Vujicic semmi rosszat nem tett. Nem ártott a légynek sem, csak végezte a dolgát: beszélt Istenről, a belé vetett hit horderejéről, a teremtett rendről, a házasság és a család jelentőségéről. Mindezt hitéhez hű keresztényként, azaz úgy, amint azt a Biblia tanítja. Ennek eredménye lett, hogy üldözni kezdték.

Most pedig játszunk el a gondolattal, mi történt volna, ha mindez egy magyarországi baloldali gondolkodóval, véleményformálóval, esetleg parlamenti képviselővel tesik meg! Emberünk Brüsszelig, mi több, Washingtonig rohanna politikai menedékjogért, a nyugati sajtó egybehangzóan borzalmas elnyomásról, véleményterrorról, zsarnoki diktatúráról cikkezne, más témát alig találna széles e világon – és ebben az esetben még igazat is írna.

Csakhogy ilyen eset Magyarországon elképzelhetetlen: egy szabad országban nem lesz senki üldözött a többségitől eltérő társadalmi-közéleti nézetei miatt.

Mifelénk házkutatás alapos indokkal, bűncselekmény elkövetése esetén lehetséges, ahogy a pénzünk is biztonságban van bármelyik banknál politikai nézeteinktől függetlenül. (Azt azért kár lenne feltételezni, hogy errefelé sokkal etikusabbak a bankok, de ez másik írás tárgya lehet.) Jogállam, tetszünk tudni.

A fennhangon ünnepelt, rendkívül szabad és végtelenül demokratikus bezzegamerikában azonban eltörölnek, támadnak, házkutatást rendelnek el, befagyasztják a bankszámládat, ha ellene mész a progressziónak.

Nincs bocsánat és nincs kegyelem. Mert a cél az, hogy eltérő vélemény se legyen, hogy idomulj szépen a fősodorhoz, s ha nem is értesz teljesen egyet, azt legfeljebb otthonod csöndjében, a négy fal között suttogd a levegőbe. Rég nem demokrácia ez. (S hogy lássuk, hogyan működnek az állam nem is annyira mélyrétegei: mindez Donald Trump elnöksége idején történt, aki maga is a férfi és nő házasságán alapuló klasszikus családmodell és az életvédelem elkötelezettje.)

Nick Vujicic mindenesetre megtalálta az útját. Hiába ütik, hiába akarják hitelteleníteni, hiába az eltörlésére tett kísérletek. Megy előre és hirdeti az igazságot. Mert pontosan tudja, hogy az tesz szabaddá. Mi pedig, a nyugati világ szabadjaiként örömmel hallgatjuk őt, és kérésének megfelelően nemcsak hazánkért imádkozunk, de Amerika megtéréséért is.

Thank you, Mr. Vujicic!

(Nyitókép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Kapcsolódó cikkek

 

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dios1968
2023. szeptember 21. 23:18
Számít még egyáltalán, hogy az usá ban mit mondanak? Nem is kell oda menni oszt jó van
falcatus-2
2023. szeptember 17. 11:09
bogdan5-aki-vigan-jatszott-mig-elevenen-egtek-az-oroszok 2023. szeptember 16. 07:22 amikor irán és irak azt mondta, hogy amerika a sátán birodalma csak nevettem ... ma már nem nevetek sajnos igaz..." A "gonosz birodalma"(Reagan nevezte így) mára térfelet cserélt.Az előzőt leharcolta, most a saját térfelét is az enyészetre bízza.
falcatus-2
2023. szeptember 17. 07:52
istvanpeter 2023. szeptember 16. 13:10 "Az Egyesült Államokban soha nem volt és ma sincsen, sem demokrácia, sem pedig szabadság. .." Trump: " Amerikát marxista, fasiszta és kommunista zsarnokok uralják." Kell még valamit mondanom Ildikó?
Intruder
2023. szeptember 16. 22:49
Tőrőlmetszett fasiszta állam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!