„Az első, ami eszembe jut róla, hogy nagyon kedves, és nemcsak velem, az unokájával, hanem mindenkivel. A példa kedvéért élt mellettünk egy idős, magányos lengyel grófnő, aki sokszor kiült a hotel elé, hogy társaloghasson az arra járókkal. Mi, gyerekek kerültük, mert unalmas volt, félelmetes, és alig lehetett tőle szabadulni. A nagyszüleim viszont minden kedden meghívták magukhoz, és órákig beszélgettek” – emlékezett a magánember Horthyra az unoka, akit saját elmondása szerint sosem vonzott a politika, sőt borzongott tőle mindig.
„Az első éveimet szeretetben, védett, kényelmes környezetben töltöttem, biztonságban éreztem magam. A családom akkor is úgy tett előttem, mintha semmi nem történt volna, amikor a Gestapo elhurcolt minket, és azt is csak sokkal később tudtam meg édesanyámtól, hogy Himmler mindannyiunkat ki akart végeztetni” – idézte fel Horthy István Sharif, aki számára Magyarország mindig is a politikát jelentette.
Ennek kapcsán az interjúban elmondta: biztos volt benne, hogy soha nem térhetnek haza, ezért nem tanította meg a saját gyerekeit magyarul, „mert akkor minek.”