Ez persze önmagában nem garancia a sikerre, de mindenképpen biztatóbb, mint a folytonos megfelelési kényszer.
Orosz-japán háború, első marokkói válság, „Párducugrás”, első Balkán-háború, második Balkán-háború – első világháború.
Spanyol polgárháború, abesszin válság, rajnai bevonulás, Anschluss – második világháború.
Jugoszláv polgárháború, New York-i merényletek, Afganisztán, Irak, Szíria, migránsválság, orosz-ukrán háború, Izrael vs. Hamász – ???
A világban egyszerre zajló megannyi konfliktus kínzó kérdése: háború vagy béke?
Amióta az emberiség létezik, folyamatosan harcokat vív: területért, élelemért, anyagi javakért, asszonyért; bosszúból vagy számításból, egyéni vagy csoportérdekekért. A háború vagy béke kérdése látszólag nagyon egyszerűen megválaszolható. De mi van akkor, ha a „Ne ölj!” parancsa ütközik az önvédelem jogával?
A háború a problémák erőből történő megoldása. Célja az ellenség pusztítása. Nemcsak a tárgyi eszközöké, hanem – talán legalább ilyen mértékben – az élőerőé is. Azt gondoljuk, nekünk, keresztényeknek semmi sem lehet fontosabb a békénél.
Vagy mégis? A hit győzelméhez konfliktusok sora vezet.
Maga Jézus szól így: „Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot.” (Mt 10,34) Gyakorlati bemutatót is tart, amikor a templomot megszálló kufároktól kell megszabadulni: „Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta.” (Jn 2,15) A főtanács előtt felpofozott Jézus nem a másik arcát tartja oda, hanem igazságérzetében megbántva így szól: „Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?” (Jn 18,23)
Bolygónkon megannyi háborús gócpont, többnyire feloldhatatlan ellentétekkel.
A bibliai helyeken hosszú évszázadok óta őslakos palesztinok és az oda megannyi kitérővel visszaköltöző zsidók zsebkendőnyi területen akarnak ugyanott élni. Egy részben sivatagos, ivóvízben szegény, nem túl kellemes éghajlatú vidéken. Miközben az amerikai Wyoming államban negyedmillió négyzetkilométeren alig több mint félmillió ember lakik (na jó, az meg hegyes vidék), az Izraelnél tizenhétszer nagyobb Montanában pedig egymillió.
Persze mi aztán igazán értjük, mennyire nem mindegy, hol van otthon az ember a világban.
Valahogy mégis igyekszünk békésen, parlamenti pártokkal és nyilatkozatokkal küzdeni a jogokért, nem terrorizmussal, mint az írek, baszkok, palesztinok. Pedig okunk, indulatunk lett volna hozzá legalább annyira, mint nekik. Benes etnikai alapon diszkrimináló dekrétumai, Ceausescu betelepítései, falurombolási tervei, amik részben meg is valósultak minden bejelentés nélkül. Fegyvert kell-e fogni, ha bezárult az összes kapu, és a túlélésre csak a harc adhat lehetőséget? Ha nincs Rákóczi felkelése, lenne ma – bármekkora – Magyarország? Ha nem ragadnak kardot a negyvennyolcasok a király által szentesített törvényeik védelmében, lett volna Kiegyezés? 1918-ban a haderő szétzavarása helyett nem kellett volna inkább felvenni a harcot, mint a törökök tették Kemál pasa vezetésével?
Ha kimaradunk a második világháborúból vagy előbb tudunk kiugrani, vajon hol húzódnának most a határok?
A béke feltétlenül élet, a háború mindenképpen halál? Bármit is teszünk, porlunk, mint a szikla, népek harcának zajló tengerén?
A kommunizmus úgy tűzte zászlajára a békét, hogy rögtön össze is mosta a háborúval. Orwell paradoxona – a háború: béke – nem is olyan abszurd. Ki ne emlékezne (ha elég öreg) a mozgalmi dalra: „Egy a jelszónk, a béke, harcba boldog jövőért megyünk. Egy nagy cél érdekében tör előre ifjú seregünk.” A béke „frontján” „harc”-ról, „sereg”-ről énekelnek. Mert e két szó együtt jár elválaszthatatlanul, mint Tolsztoj regényének címében.
Még a kortárs politika sem egységes annak megítélésében, jó-e a háború.
Az Izrael és a Hamász közötti küzdelemben sokan tűzszünetre szólítanak fel, az ukrán-orosz összecsapásban a magyar kormányon kívül szinte senki. Némelyeket támogatnak, másokat viszont nem. Úgy tűnik, az igazságosság nem abszolút érték, hanem az erő (pénz, sajtó) határozza meg, ki vív jogos háborút.
A média manipulációkkal, fényképek és videók megfelelő tálalásával, súlyozásával befolyásolja a közvéleményt. Bombázások, égő házak, szenvedők és menekültek célirányos bemutatásával bármelyik oldal mellé gyűjthetők szimpatizánsok; láttuk, akár egy nyomkövetővel ellátott farkas mellé is.
A szovjet csapatok kivonását nagy nyilvánosság előtt elsőként követelő Orbán Viktort ma leputyinbérencezik; a rendszeresen antiszemitának bélyegzett magyar kormány ma egyértelműen kiáll Izrael mellett,
miközben a bélyeget ránk ragasztók (köztük akár Soros kitartottjai) inkább palesztin szemszögből nézik az eseményeket.
Végre a magyar kormányzat nem sodródik, hanem határozott politikát folytat. Ez persze önmagában nem garancia a sikerre, de mindenképpen biztatóbb, mint a folytonos megfelelési kényszer.
Ady a később tragikusan vesztessé váló világháború kitörésének évében így látta a magyarságot: „Erőt mutattak, erőt látott, / Vertnek született, nem verőnek. / Önerejét feledte mindig, / Sohse szegzett erőt erőnek. // Betyár urai így nevelték, / Nem rúg vissza, csak búsan átkoz / S ki egyszer rugott a magyarba, / Szinte kedvet kap a rugáshoz.”
Mintha végre ezzel az átokkal kezdenénk szembefordulni. Sokan nem akarják, hogy öntudatra ébredjünk, a béke belenyugvása és a felemelt fej okozta konfrontáció között kell napról napra választani. Az eredmény utólag igazolja a lépéseket. Reméljük, így lesz.
(Nyitókép: Facebook)
Ezt is ajánljuk a témában
Igen, lesznek képek a Merkava alól előásott gyerekek hulláiról Gázában. Jó eséllyel azonban nem lesznek olyan videók, amelyeken izraeli katonák erőszakolnak meg palesztin nőket. Megadja Gábor írása.
Ezt is ajánljuk a témában
A Hamász támadása után a lázító hangok elhalkultak. De mekkora rombolást vittek végbe addig? Hogyan fordulhatott szembe a baloldal Izrael biztonsági létérdekeivel? Sebes Gábor írása.
Kijev szerint hiányzik az erő, és a nyugati támogatás a béketárgyalásokhoz.
Hamarosan nehéz helyzetbe kerülhet Ukrajna a brit lapnak nyilatkozó tisztviselők szerint.
Az EU új külügyi főképviselője arról is kifejtette a véleményét, hogy szerinte az orosz gazdaság katasztrofális állapotban van.
„Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna egy biztonságos és kiegyensúlyozott állam legyen” – fogalmazott az államtitkár.
Donald Tusk és Volodimir Zelenszkij is teljesen más hangnemet ütött meg.
Átnevezték az orosz költőkről elnevezett utcákat az ukrán fővárosban.
Sohasem a saját erejükből kerültek az ország élére, hanem mindig külső akaratból, ráadásul rendkívüli körülmények közepette. Gali Máté írása.
Úgy fogalmazott: a kultúrát nem őrizni kell, mert az nem rab, nem ápolni, mert nem beteg, hanem mindenekelőtt élni, csinálni kell. Ez különösen így van akkor, ha a kultúra keresztény és magyar.
