A magyarság reformációs háttérélményét három tényező határozta meg. Interjú.
„Mi segítette azt, hogy a feudális Magyarországon, amely még három részre is szakadt, ekkora fogadókészség legyen az Isten hamisítatlan kinyilatkoztatásához visszatérő reformáció iránt?
Sok oka volt ennek, kezdjük ott: Magyarország a középkortól kezdve élénk szellemi kapcsolatban állt a környező országokkal, elsősorban annak révén, hogy vándordiákok külföldi egyetemeken tanultak. A peregrinációnak nevezett jelenség célpontjai részben kicserélődtek, megjelentek a protestáns egyetemek, főleg Hollandiában, Németország fejedelemségeiben és Svájcban. A sokszor magyar nemesi támogatással ott tanuló diákjainknak felbecsülhetetlen szerepe volt abban, hogy Magyarország hamar a reformáció éllovasai közé került. A német reformáció individualistább, ugyanakkor fejedelem-központúbb volt, mint a svájci reformáció. Utóbbi hite centrumába Istent és az Úr-elöljárók-közösség hármas szövetségi viszonyrendszerét helyezte. Magyarországon az említett két típus egyfajta vegyüléke jött létre. A lutheranizmus főleg a németek és a szlovákok között hódított, a magyarság az 1540-es és 60-as évek között egyértelműen a svájci reformáció mellett kötelezte el magát. Erdély sok tekintetben külön utat járt: itt az alapvetően itáliai gyökerű unitarizmus is meggyökeresedett.
Azon túl, hogy – és ezt mint hívő tudós biztosan akceptálja – Isten Szentlelke támasztott ébredést, milyen lelki oka lehetett még a fogékonyságnak?
A magyarság reformációs háttérélményét három tényező határozta meg. Az egyik a Moháccsal kezdődő rettenetes nemzeti megaláztatás, fokról fokra széttagolódás, állandó hadjárások, szörnyű pusztítások elszenvedése. A másik: a katolikus hatalmaktól való állandó elárultatás az ország vérzése közben – pápaság, Habsburgok… Harmadikként említendő, hogy a koronát megszerző Habsburgok – bár hangsúlyozták a magyar királyi címüket és ígérték az ország megvédését – alapvetően idegen hatalomként viselkedtek. Ráadásul a nyugati központosító törekvések mintájára Magyarországon is erősebb központi hatalmat akartak létrehozni. Ezért a nemesi közösség érdekérvényesítő szándéka is benne volt abban, hogy gyorsan fejlődött nálunk egyfajta patrónusi reformáció. De a reformáció elterjedését Magyarországon széles körű társadalmi egyetértés övezte. Ezt mutatja, hogy európai összehasonlításban nagyon kevés volt az atrocitás.
Mit tart az olyan vélekedésről, hogy a török a meghódoltatott területeken maga is támogatta a reformáció elterjedését?
Legalább annyi üldözési, mint támogató mozzanatot tudunk a korból felhozni, tehát erős túlzás, hogy a török uralom támogatta volna a reformáció elterjedését. Viszont alaposan hozzájárult. Nemcsak a mérhetetlen szenvedések okozásával, amelyek sokakat Isten dolgai felé tereltek, nemcsak a hierarchikusan szervezett katolikus világi papság ellehetetlenítésével, hanem politikájának egyéb megfontolásaival is. A török a balkáni tapasztalatai alapján leszűrte, hogy uralmának konszolidációja érdekében bizonyos egyházi önszerveződést engednie kell. De csak akkor, ha a hátterében nincs reprezentatív társadalmi erő. Szóval a hozzáállás felemás volt: csak az egyszerű lelkészeknek, iskolamestereknek – illetve a ferencesek megtisztultabb ágához tartozó, gyakran protestánssá váló cseribarátoknak – engedte meg a vallási élet szervezését, mert ezeket a saját struktúrájában meg tudta tűrni… A másutt patrónusi reformációt megvalósító nemesi meg városi közösségeket a török tudatosan kiűzte a saját területéről, mert se a nemesi, se a városi polgári privilégiumokat nem tolerálta. Csak a mezővárosi közösség autonómiája maradhatott meg, így a hódoltsági területeken mezővárosinak nevezhetjük az ott jellemző reformációt.
Említette, hogy a katolikus papság helyzete romlott a török jelenléte miatt. Ez mennyire szolgálta a reformáció hazai térhódítását?
Megroppant maga a katolikus egyházi felépítmény is, már a mohácsi csata következtében, illetve azért, mert az ellenkirályok és I. Ferdinánd idején hosszú ideig nem töltötték be a megüresedett főpapi hivatalokat, hogy a király érdeke szerint azok javai a kincstárra háramoljanak. Ebben a helyzetben gyakran előfordult, hogy hatalmaskodó földesurak szerzetesközösségeket oszlattak föl birtokaik megszerzése céljából. Az ilyen elbirtokláshoz vezető jelenségek egészen 1548-ig eltarthattak, mivel egészen addig nem állt helyre a védelmet nyújtani képes hierarchia. Akkor azonban törvény született a királyi Magyarországon a katolikus egyház maradékainak a megmentésére, be kellett tölteni ismét a katolikus főpapi székeket. Ennek következtében megmaradt egy katolikus főpapi réteg. A protestáns rendek sem támadták a stallumokat. Mivel Bécs amúgy is fellépett a rendiség ellen, nem akarták a rendiség bástyáit rombolni, amelyek mögé maguk is be tudtak húzódni. Mégis: a főpapi réteg újraélesztése és a jezsuiták 1564-es megjelenése ellenére a társadalom folyamatos protestantizálódása előrehaladt.
Ez szinte hihetetlen, ha azt vesszük, hogy a teljes magyar nyelvű Bibliára még 1590-ig várniuk kellett…
Egy protestáns prédikátort a Károli-biblia vizsolyi kinyomtatásáig is fontos dolgok különböztettek meg a katolikus alsópapság tagjától. Megnősülhetett, hosszabb prédikációkat tartott, sőt, ő már a liturgikus szövegeket is népnyelven mondta. A protestáns istentiszteleteken magyarul énekeltek, kialakult, elterjedt és növekedett az énekkincs. Sztárai Mihály, Skaricza Máté nemcsak prédikátor, hanem énekköltő is volt. A születő népénekekben rengeteg zsoltárparafrázist találni, végtelen teológiai mélységgel, ezeket énekelték maguk az egyszerű hívek is – vagyis a protestáns éneklés útján is demokratizálódás következett be az istentiszteletben.
Úgy is mondhatnánk, hogy a hívek hozzáfértek a teljes értékű lelki eledelhez?
Igen. Ennek is köszönhető, hogy a reformáció folyamatosan szűrődött lefelé. A hagyományos katolikus liturgia egészen az 1960-as évek végéig latin nyelvű maradt – a pap és a ministráns énekelt, természetesen latinul, a székesegyházakban pedig képzett kórusok látták el az énekszolgálatot –, ezzel szemben a protestáns hitvitázó irodalom füzetecskéit a mezővárosi polgárok akár messzi vásárokra is elvitték magukkal. Méliusz Juhász Péter egy írásában meg is köszöni nekik. Úgyhogy az ő tevőleges lelkesedésük nyomán is kizendült az evangélium.
Mégis: Luther tollából a németek már 1534-re teljes Bibliát kaptak…
Igen, az első protestáns bibliafordító, Sylvester János 1541-ben is még csak egy teljes Újszövetséget tett le az asztalra. Sajnos olyan – dunántúli – nyelvjárásban, amely nem vált népszerűvé és nem terjedt el, hiába volt szép a fordítás, és hiába talált főúri támogatót a kinyomtatásához. A németeknél 1517 után félnemzedéknyi idő kellett a teljes nemzeti nyelvű Bibliához, nálunk vagy kétnemzedéknyi idő. Ezalatt lelte meg a magyarság azt a közvetítő nyelvjárást, a felső-tiszait, amely mindegyik magyar nyelvjárásban népszerű tudott lenni, illetve megtalálta azokat a mezővárosi és főúri patrónusokat, akiknek a támogatásával nyolcszáz példányban ki is tudta nyomtatni Károli Gáspár és fordítóközössége munkáját. Magyarországon akkor öt nyomda volt összesen, míg egyedül az egyetemi Heidelberg városában huszonöt… Ez mutatja a jóval fejletlenebb viszonyainkat, ám a magyar nyelvű teljes Bibliát két generáció alatt annál inkább óriási teljesítménynek tekinthetjük!”
Nyitókép: Sebestyén László
Negyvenhat nap alatt egymást érték a törvényjavaslatok és a látványos politikai bejelentések, ám egy kérdés egyre hangsúlyosabbá válik: vajon áll-e valódi szellemi háttér a Tisza-kormány döntései mögött? Kovács András írása.
Újkori hordót találtak egy középkori kút mélyén, ami lázas találgatásra ösztönzi a laikus érdeklődőt és további tudományos vizsgálatra a kutatókat. A feltárás vezetőjét kérdeztük!
A nyugati civilizáció alapjai a középkori európai intézmények, a kereszténység és az európai népek hagyományai – Szilvay Gergely könyvajánlója.
Konok szerint nem őt fogták perbe, hanem azokat, „akik nem hajlandók hallgatni Izrael népirtó háborújáról és az általa okozott humanitárius katasztrófáról”.
A Rubicon folyóirat égisze alatt forgatott alkotás történész szakértőkkel és dramatizált jelenetek segítségével lép túl a vesztes csatát kísérő állandó bűnbakkeresésen és az összeesküvés-elméleteken.
Joanna Urbanska kutató a beszélgetés során felhívta arra a figyelmet, hogy az ukrán állam a mai napig nem járult hozzá az áldozatok exhumálásához, így nem tudni pontosan, mennyi lengyel veszett oda a nacionalisták vérengzései során.
A legendás lovagkirályról Csukovits Enikő történésszel beszélgettünk, aki elmondta: Lajos belső békét teremtett, javult a lakosság életminősége, és páratlan külpolitikai sikereket ért el.
Nem könnyítem meg a dolgukat. Már csak azért sem, mert nem minden az, aminek első ránézésre látszik.
Milák megdöntötte egyéni legjobbját.
