Tudjuk jól, hogy ezeknek az új törpepártoknak, bármit állítanak is magukról, kivétel nélkül baloldali közösségeknek nem az a céljuk, hogy választást nyerjenek. Láthattuk 2022-ben is, hogy hiába fogott össze öt-hat párt Orbán ellen, minden eddiginél nagyobb vereséget szenvedtek. Pedig akkor már a guruló dollárok is nagy lendülettel érkeztek, leginkább Bajnaihoz Londonba, hogy onnan a választási kampány kiadásait számolatlanul finanszírozni tudják.
A hírek szerint ez a folyamat azóta sem állt le.
Jobban jár tehát valaki, ha részese a nagypolitika perifériájának, mintha teljesen partvonalon kívül reked. Láthatjuk a kutyapárt példáját, amely még sosem került be a parlamentbe, de az egy százalékos küszöböt átlépte, így mindig jutott annyi pénz a konyhára, hogy a párt vezetése különösebb munka és szakértelem nélkül hasonló jövedelmekre tegyen szert, mintha országgyűlési képviselők lennének.”