Kollaboránsok

„Orbán szokásos erdélyi haknijához – az ismert haszonélvezők, vazallusok, zsoldosok siserahada és a romániai kitartottak mellett – sok saját tehetségével, szorgalmával hírnevet szerzett és az Orbán-hakni helyszínén fellépő művész is csatlakozott.

Joggal merül fel a kérdés, hogy megmérgezi-e a művész és a közönsége kapcsolatát az a tény, ha olyan rendezvény kísérőműsorául szerződik, amelyen vérnáci, vagy fogalmazzunk szelídebben: nacionalista-populista szövegek hangzanak el. Vajon lehet-e Putyin, Erdogan, Berlusconi, Le Pen, Kádár, Rákosi, Sztálin, Hitler stadionokat megtöltő nagy beszédének előzenekaraként, ártatlan kék szemekkel szórakoztatni a közönségünket? Persze, tudom én, hogy nem azon a napon; tudom én, hogy nem is azon a színpadon; tudom én, hogy nem is azzal a szókészlettel, érzésvilággal, nem is abban a »díszmagyarban«, nem letagadva a meggyőződésüket voltak ott.

Ahogy a Szigetre látogató politikusok sem akarnak mást, csak ők is meg akarnak mártózni a közönség szeretetében. Nem gondolom persze, hogy ha valaki politikusnak áll – én is voltam az – nem mehet kiállításra, színházba, koncertre, moziba, fesztiválra (jártam és járok én is). Csakhogy nem mindegy, mikor, nem mindegy, kivel, nem mindegy, hogyan. Nem kell »elvegyülni«, elég távolból, nehezen felismerhetően élvezni a zenét, a játékot, a képeket. Ám azok, akiket – politikussá történt átvedlésük előtt – legfeljebb csak szotyolázni láttunk gazdájuk lábainál, ne hitessék el velünk, hogy egyszer csak átbucskázva a fejükön kultúrlényekké váltak.”

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher