A jó, a rossz és az ellenzék

„Nemrégiben láttam egy internetes felmérést, amelyben az volt a kérdés, Magyarországon a többségnek milyen az alaphozzáállása az élethez. A válaszadók csaknem kétharmada azt az opciót választotta, hogy a magyarok szerint minden úgy rossz, ahogy van. Ilyennek látjuk egymást, és ez nem véletlen. A felmérés persze nem reprezentatív, de hűen tükrözi azt a közhangulatot, amit a balliberális ellenzék és az őket kiszolgáló propagandisták gerjesztenek, terjesztenek 2010 óta.

Négy kétharmados vereség kevés volt ahhoz, hogy rádöbbenjenek a baloldalon, nem elég mindannak az ellenkezőjét szajkózni, amit a kormány mond és tesz. El lehet rontani sok ember kedvét, keserűvé lehet tenni még a sikerek és győzelmek örömét is az állandó fanyalgással, tagadással, de politikai támogatottságot ezzel nem tudnak maguknak szerezni. A tapasztalatok ellenére olyan mélyre süllyedtek a közérzetrombolás mocsarában, hogy nem tudnak már kimászni. 

Ki kell mondani bátran: olyan nincs, hogy minden rossz. Mint ahogyan a minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve hozzáállás sem vezet sehová. Az élet teljességének megélését az biztosítja, ha megtanulunk megfelelő egyensúlyt teremteni jó és rossz dolgok között, és ebben a viszonylagos nyugalmi helyzetben képesekké válunk a rossz dolgok kijavítására, saját stratégiák kidolgozására.

A balliberálisok kialakítottak a kormánypártiakról egy olyan hamis képet, ami szerint mi mindent a lehető legjobbnak ítélünk abból, amit a kormány, a Fidesz politikusai vagy a nemzeti konzervatív tábor mond, tesz, ezért kritikátlanul fogadjuk azt is, ha tönkreteszik az életünket. Erre a hamis kiindulópontra építik ellenpontozásként a sajátjaiknak és a mi egységünk megbontására azt a legendáriumot, hogy bármit tesz a kormány, az eleve rossz, rendszerszintű minden probléma, amit nem egyszerűen kritizálni, hanem megbuktatni, felszámolni, ignorálni, megsemmisíteni akar minden nyugatos, haladó, európai polgár.”

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt