Sajtóértesülés: háromnapos kormányülés jöhet

2023. július 11. 16:01

A NATO-csúcson történtek és az ukrajnai háború értékelése lehet a napirenden.

2023. július 11. 16:01
null

Az atv.hu-nak kormányzati források elárulták, a héten háromnapos kormányülésre készülnek. Az előzetes tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök ekkor számol majd be a NATO-csúcson történtekről, a svéd NATO-csatlakozási folyamat eredményeiről, valamint értékelik majd az ukrajnai háborút is. Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a kormányfő kedd reggel elutazottVilniusba, ahova Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is elkísérte.

Az atv.hu forrásai arra is kitértek, hogy a kormányülésen várhatóan azt is megvitatják, hogy a parlament mikor dönthet a svéd egyezmény ratifikálásáról, hiszen már csak a zárószavazás van hátra az Országgyűlésben.

Gazdaságpolitikai kérdésekre is napirendre kerülnek

Emellett minden bizonnyal áttekintik az EU-költségvetés kérdését és az uniós források helyzetét is. Idézték Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert is, aki azt nyilatkozta az Indexnek: 

akadálymentes a 2014–2020-as időszak forrásainak biztosítása,

 a nyertes pályázóknak decemberig kell végezniük az elvégzett beruházásaik utáni papírmunkával, ugyanakkor Magyarország még jövőre is elszámolhat az Európai Bizottsággal, sőt a hétéves ciklus záródokumentuma minden bizonnyal 2025-re marad. Az atv.hu a Politicót idézve arról is írt, hogy hogy Orbán Viktor az Erasmus források ügyében sikert is elérhet. Továbbá az is sejthető, hogy napirendre kerülnek a gazdaságpolitikai kérdések is – írta a lap.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vata Aripeit
2023. július 11. 18:24
Ahogy elnézem a kommentfalakat, mi lovagok nyaralunk, a dk trollsereg meg a mandin birizgálja egymás pöcörőjét. :-)
lájkbajnok
2023. július 11. 16:38
Össze kell szedni a jachtozó gombnyomogató csicskákat. Hát nem lesznek boldogok.
anegy_
2023. július 11. 16:15
Az első félóra tömény röhögés biden-kézfogója miatt! Megérteném és együtt röhögnék velük.
kataliszt
2023. július 11. 16:09
3 napig fog ülni Orbán? inkább életfogytiglant érdemel
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!