Újabb átigazolás: most az MSZP pápai elnökét happolta el a DK

2023. március 16. 11:20

Grőber Attila az MSZP pápai elnöke, önkormányzati képviselője és polgármesterjelöltje volt.

2023. március 16. 11:20
null

A Demokratikus Koalíció az MTI-hez eljuttatott közleményben jelezte, hogy Grőber Attila, az MSZP pápai elnöke, önkormányzati képviselője és polgármesterjelöltje is átlép a DK-ba.

A politikus az MSZP pápai alapszervezetének elnöke, önkormányzati képviselője, az ellenzék volt pápai polgármester- és országgyűlési képviselőjelöltje volt. Az MSZP őt indította volna a szocialisták jövőre polgármesternek, ám DK közbelépett és leigazolták. 

– írta, majd úgy folytatta, a Demokratikus Koalíció az a politikai közösség, amely képes erre a feladatra.

A Demokratikus Koalíció frissebb igazolásai

2022. október

Déri Tibor (korábban Momentum). Az újpesti polgármester állítása szerint azért választotta a Demokratikus Koalíciót, mert jó kapcsolatokat ápol a párt budapesti polgármestereivel.

2022. november

Szűcs Balázs (Párbeszéd). A VII. kerületi alpolgármester átigazolását Erzsébetváros DK-s polgármestere, Niedermüller Péter jelentette be, megemlítve: „a mai naptól a Demokratikus Koalíció frakcióban folytatja a munkát Erzsébetváros polgáraiért, egy jobb, igazságosabb, európaibb kerületért.”

Erdősi Éva (korábban Párbeszéd). Szűcs Balázs után nem sokkal jelentették be az újabb igazolást, az évekkel korábban párbeszédes színekben politizáló, ám azóta függetlenként induló Erdősi Éva is csatlakozik a DK-hoz. „Erdősi Éva így már nem csupán szövetségesünk, hanem munkáját pártunkban, a Demokratikus Koalícióban folytatja velünk együtt egy szabad Magyarországért és a csepeliekért egyaránt.”

Bodrozsán Alexandra (korábban Momentum). A kecskeméti, ellenzéki önkormányzati képviselőt is tárt karokkal várta a DK, a közleményükben megjegyezve: „A Demokratikus Koalíció üdvözli Bodrozsán Alexandra csatlakozását! Büszkék vagyunk rá, hogy egy igazságtalanságot nem tűrő, erős nővel bővült azok tábora, akik szerint az Európai Magyarország jelenti az egyetlen kiutat az Orbán-rendszerből!”

Szilágyi Szabolcs (Jobbik). Megszerezte magának a DK a miskolci Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselőt is, aki addig a Jobbik frakciójában ült. A borsodi politikus kijelentette, az előválasztás során megtapasztalta, milyen jól tud együtt dolgozni a helyi DK-val.

2022. december

Buzinkay György (Momentum). A szentendrei kötődésű politikus azért döntött a DK mellett, mert a pártnak: „biztos identitása van születése óta. Egy európai, demokratikus, köztársasági Magyarország víziója, a balközép programja”.

Juhász Béla (korábban Momentum). A politikus saját állítása szerint a Magyarországon tapasztalt szegénység miatt csatlakozott a Gyurcsány-párthoz: „Soha ennyi mostoha sorsot, ennyi emberi szenvedést, ekkora szegénységet nem láttam.”

2023. január

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd). A Párbeszéd korábbi országgyűlési képviselője és pártigazgatója a következőkkel indokolta, hogy a DK-hoz ment: „A 2022-es választás legfontosabb tanulsága, hogy az ellenzéknek új stratégiára, szervezettebb működésre van szüksége. Az azóta eltelt időszakban a DK bebizonyította, hogy képes új stratégiát adni, fegyelmezetten működni, alternatívát nyújtani az Orbán-rendszerrel szemben.”

Horváth Attila, Szombathely volt MSZP-s alpolgármestere.

Kopcsándi József, Szombathely egykori MSZP-s önkormányzati képviselője.

2023. március

Varga Ferenc a Jobbikból.

Szabó Zsolt a Párbeszédből.

Nyitókép: Facebook

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hajnóczi Kristóf
2023. március 17. 08:23
Ha elérnek egy bizonyos százalékot, akkor már azt hiszik, a DK néppárt? Mert ha igen, akkor nevezzék majd át magukat Népi Demokratikus Koalícióra (NDK). A nőnap óta a főnök sem spanyolosan írja már a nevét (El Quro) hanem skótosan (McCurrough).
DeGar
2023. március 16. 22:00
A jellemtelen Gyurcsány fejtől bűzlik a hal.Először a pártját, az MSzP-t tette tönkre, most pedig a többi, saját pártját megtagadó, hozzá hasonlóan jellemtelen, gerinctelen pondróval hízik.Miféle hitvány alak, aki milliárdosként azt tudta elviselni, hogy az anyja, -amikor a fia megtollasodott,- hónapról hónapra alig tudta kifizetni a rezsit.Ezt Gyurcsány maga mondta.Hogyan tudja valaki elképzelni azt, hogy aki a saját szülőjét semmibe nem veszi, az vadidegenek jólétéért tenne bármit.
palicsi
2023. március 16. 20:57
Vajon miben reménykednek? Ennyi országgyűléis képviselői helye a DK-nak nincs és nem is lesz!
Bitrex®
2023. március 16. 16:25
Hát ez egyre durvább. (Gröber)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!