Múltat a jövőnek, jövőt a múltnak!

„Ami egy bolhánál többet ér Magyarországon, azt meg kell menteni.” Rendszeresen beugrik ez a gondolat hétköznapi töprengéseim során.

Erre azonban még Kínának is rá kell bólintania.
50 ezer észak-koreai elitkommandós és 800 ezer reguláris katona szeretne csatlakozni Oroszország oldalán az ukrajnai katonai műveletekhez – állítja egy ismert orosz haditechnikai és biztonságpolitikai újságíró, Alekszander Szladkov.
Szerinte az észak-koreaiak Kim Dzsongun húgának kijelentésén lelkesedtek be, aki nemrég azt mondta:
Elmondása szerint a beszéd után 800 ezer észak-koreai lakos jelezte, hogy Oroszország oldalán akar harcolni Ukrajnában, ugyanakkor van 50 ezer különleges műveletis, aki kész azonnal csatlakozni a harcokhoz.
Az újságíró hozzátette ugyanakkor, hogy Kína engedélye is kellene ahhoz, hogy az észak-koreaiak Ukrajnába induljanak. Az is kiderült: a tervek szerint az oroszok egy Wagner-csoporthoz hasonló katonai magánvállalat kötelékén belül foglalkoztatnák őket.
Bár többször szóba került, eddig még nem érkezett arról hír, hogy észak-koreaiak csatlakoztak volna a harcoló oroszokhoz, jegyzi meg a hírről szintén beszámoló Portfolio.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS
Kövesse a Facebookon!