Mi már csak egy kávét kérünk: kínos vergődésbe kezdett a Medián

Még az is kiderült, mi lehet a „nem túl reális Fidesz-Tisza versenyállások” mögött.

„Úgy látszik, ez egy ilyen bohókás nap” – fogalmazott a publicista.

Dévényi István nem hagyta szó nélkül a hírt, miszerint Németh Balázs távozik a közmédiától.
„Úgy látszik, ez egy ilyen bohókás nap” – kezdte bejegyzését Dévényi. Majd így folytatta: „Beadta a felmondását az MTVA-nál Németh Balázs, az M1 Híradójának műsorvezetője. A Média1 úgy tudja, hogy Németh szakmai okokkal indokolta távozását.”

Ezután visszaemlékezett a Németh Balázzsal történt első találkozására. „Emlékszem az első vezetői értekezletre, ahol bemutatták az új kollégát az MTI-ben, és
néztünk egymásra bambán, hogy ez a csávó mégis hogy.
Aztán úgy lekörözött minket mind lelkesedésben, mind lojalitásban, mind szakmailag, hogy csak pislogtunk. Hiába, a neofiták mindig ott vannak a szeren” – fogalmazott a publicista.
Nyitófotó: Facebook