Azzal vádoltak, hogy mi rendpártiak vagyunk
Igen, azok vagyunk, szerintünk igenis rendpárti álláspontból, de empatikusan kell megoldást találni.
A tárlat idézeteken keresztül vezet végig az életúton, mely az élet szeretetéről, a hazája tiszteletéről, a teremtett környezet megóvásáról és a természetben való alázatos létezésről szólt.
„Az igazi oka annak, hogy az emberek konzervatívok, hogy ragaszkodnak azokhoz a dolgokhoz, amiket szeretnek, és meg akarják ezeket óvni a támadásoktól és a hanyatlástól. Ragaszkodnak családjukhoz, barátaikhoz, vallásukhoz és közvetlen környezetükhöz.”
Roger Scruton
Október 9-ig látogatható az a pop-up kiállítás, ami Roger Scruton életének szegmenseit hivatott bemutatni a róla elnevezett közösségi térben az V. kerületi Zoltán utcában.
A 2020-ban elhunyt filozófus, író, esztéta élete során csaknem 50 könyvet írt, több egyetemen tanított, saját gazdaságot tartott fenn úgy, hogy ezek a területek egyszerre és egyenlő súlyban jelen lehettek hétköznapjaiban.
A tárlat idézeteken keresztül vezet végig az életúton, mely az élet szeretetéről, a hazája tiszteletéről, a teremtett környezet megóvásáról és a természetben való alázatos létezésről szólt. A különböző területeket Scruton tárgyai illusztrálják, melyeket özvegye, Sophie Scruton adományozott a közösségi térnek. A személyes tárgyak generálta kiállítások esetében keskeny a mezsgye, melyen a szerkesztő még nem a Picasso kalandjai című filmből ismert jelenethez hasonlóan, az alvó művész ágya mellé citálja a turistákat, hanem az intimitást a tisztelet eszközévé tudja alakítani. A tárgyak és idézetek közti kapcsolatot a tematikusan elrendezett Scruton könyvek adják, amikbe bele is lapozhatunk és akár ott is felejthetjük magunkat egy délutánra a kényelmes enteriőrben.
Egy igazi rejtett kaland ez a tabló, pont annyira informatív, mint amennyire felkelti az érdeklődést a hiányzó mozaikokra való rákeresésre.
A kiállítás ingyenesen megtekinthető hétfőtől péntekig, nyitvatartási időben a Scruton Közösségi Tér rendezvénytermében október 9-ig.
Helyszín: 1054, Budapest, Zoltán utca 10.
www.scruton.hu
Fotó: Földházi Árpád