Hallgat az ellenzék az őszödi beszédről, Jakab Péter sem támadja már Gyurcsányt

2021. szeptember 17. 18:00

Bár korábban megvolt a véleményük a ma már Gyurcsány Ferenccel szövetségben lévő ellenzéki pártoknak és politikusaiknak az őszödi beszédről, illetve a 2006 őszi rendőri brutalitásról, most egyikük sem válaszolt megkeresésünkre. Jakab Péter 2017-ben még a demokrácia megcsúfolásaként értékelte a rendőri vezetőkre kiszabott enyhe büntetéseket, Fekete-Győr András pedig korábbi interjúiban népfelkelésnek minősítette az eseményeket és arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc eltakarodhatna a közéletből.

2021. szeptember 17. 18:00
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Négy ellenzéki pártnak, az MSZP-nek, a Jobbiknak, az LMP-nek és a Momentumnak is küldtünk egy kérdést az éppen tizenöt éve kiszivárgott őszödi beszéddel kapcsolatban, de Gyurcsány egykori ellenfelei, egyben mai szövetségesei közül semelyikük sem válaszolt. A baloldali pártoktól az szerettük volna megtudni, hogy mai szemmel mit gondolnak a beszédről, annak hatásairól, következményeiről, és ezzel összefüggésben Gyurcsány Ferenc mai politikai szerepéről.

A pártok és vezetőik Facebook-oldalain sem találtunk semmilyen kommentárt a tizenöt évvel ezelőtt kiszivárgott beszéddel kapcsolatban, mindegyikük csak a holnap kezdődő előválasztást reklámozza, esetleg Orbán Viktor miniszterelnököt támadja reggeli rádióinterjúja miatt.

Pedig ahogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője saját közösségi oldalán emlékeztetett, Jakab Péter, a Jobbik elnöke 2017-ben, még a párt szóvivőjeként elég határozott véleményt fogalmazott meg a tizenöt évvel ezelőtti eseményekkel összefüggésben. A Kocsis Máté által bevágott videóban Jakab azt mondja, hogy „2006 ősze kapcsán Gyurcsány Ferenc felelőssége nem kerülhető meg. 2006 Gyurcsány Ferenc felelőssége". 

Jakab 2017-es sajtótájékoztatóján – amelyből az előző részlet is származik –, a rendőrségi vezetők ellen indult perben a Fővárosi Ítélőtábla által meghozott enyhe ítélet kapcsán azt mondta,

Mint fogalmazott, „a 2006-os rendőrterrorban elévülhetetlen érdemeket szerzett rendőri vezetőket futni hagyták". Hangsúlyozta azt is, hogy eközben a Gyurcsány-rendszer ellen tiltakozókkal szemben összesen 125 év fegyházbüntetést szabtak ki.

„Ma Magyarországon nem az a bűnös, aki péppé ver embereket, nem az a bűnös, aki erre utasítást ad, nem az a bűnös, aki lehazudja miniszterelnökként a csillagot az égről, hanem az a bűnös, aki ezt szóvá teszi” – mondta korábban a párt jelenlegi elnöke.

Az MSZP hozzáállásáról sokat elmond, hogy míg 2006-ben kiálltak Gyurcsány mellett, 2012-ben a volt miniszterelnök felelősségét is felvető Balsai-jelentés parlamenti szavazásán frakciójuk többsége nem vett részt. Aki viszont szavazott – Harangozó Gábor, Kovács László, Molnár Zsolt és Pál Béla –, az igent nyomott a jelentés elfogadására. Mindezért a DK-s Molnár Csaba nyílt levélben követelt magyarázatot Mesterházy Attila akkori MSZP-elnöktől.

Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét még 2019-ben kérdezte 2006-ról az Azonnali. Az akkori interjúban a Momentum elnöke népfelkelésnek nevezte az eseményeket és azt mondta, hogy „kőkeményen” a Fidesznek szurkolt az akkori események kapcsán. Hogy egyébként mit gondolt korábban a ma már szövetségesének tekintett Gyurcsány Ferencről, arra a 24.hu-nak adott 2017-es interjúja világít rá leginkább. Ebben Fekete-Győr úgy fogalmaz: „Nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában. Már igazán eltakarodhatna a közéletből.”

2011-ben, az akkor még az LMP-ben politizáló Szabó Tímea, Schiffer Andrással, a párt akkori frakcióvezetőjével közösen törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy közkegyelemben részesüljenek azok, akiket a 2006 őszi tüntetésekkel összefüggésben hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, vagy garázdaság elkövetésével vádoltak meg.

Szabó egyébként 2015-ben, egy lapunk által is idézett írásában arról vallott, hogy 2006 október 23-án ő is kint volt az utcán és őt is meglőtték gumilövedékkel a rendőrök. Felidézte, hogy részt vett az események kivizsgálására létrejött parlamenti albizottság munkájában, de hiába szerették volna meghallgatni Gyurcsány Ferencet, a volt miniszterelnök távol maradt az üléstől.

A nyitóképen: Jakab Péter beszédet mond pártja 1956-os megemlékezésén, 2019 október 23-án, a Corvin közben (fotó: MTI/Mónus Márton)

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
S Attila
2021. szeptember 18. 11:58
Az öszödi egy 100%-os hazugság beszéd, amire ez a szemét Gyurcsány még büszke is.
S Attila
2021. szeptember 18. 11:55
Hova lettek a Jobbik igazi szavazói? Hol van Vona Gábor? Mi lesz Jákobbal, ha veszítenek? Erre mondjuk óriási az esélyük 22-ben.
kortárs
2021. szeptember 18. 07:56
Becsicskult az összes balfék Gyurcsánynak! Bármít megtesznek a hatalomért, mert újra van mit lerabolni.
Búvár Kund
2021. szeptember 18. 07:45
Arra vagyok kiváncsi, hogy ez sok ideirogató és most a beszédet védelmező troll pl ez a lilla50, csiB, meg a tököm tudja már a nevüket, (mert hál' az X- nek nem is látom őket) szóval arra vagyok kiváncsi, hogy 2006 szeptember-októberben is "sikerként" élték meg a nyilvánosságra került beszédet? Mert az "imádott" embereiken nem úgy látszott, hogy az lenne!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!