Eladtak egy nőt Dombóváron 150 ezer forintért

2021. augusztus 11. 08:57

Prostituáltként dolgoztatták volna a hölgyet, de a rendőrség közbelépett.

2021. augusztus 11. 08:57
null

Egy férfi 150 ezer forintért „vásárolt meg” Dombóváron egy nőt egy másik férfitól azért, hogy külföldön prostituáltként dolgoztassa. Mindkét férfit elfogták – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon. A nyomozók kedden egy 20 éves nagyhajmási és egy 60 éves répcevisi férfit fogtak el. A gyanú szerint a fiatalember március 5-én délután

egy dombóvári áruház parkolójában 150 ezer forintért megvásárolt a 60 éves férfitól egy kábítószer hatása alatt álló nőt

azért, hogy később prostituáltként dolgoztassa Olaszországban.

Ezután a sértettet nagyhajmási házába vitte, ott fogva tartotta, és azt mondta, hogy csak akkor engedi szabadon, ha az érte adott pénzt kifizeti. A nőt végül pár nap után elengedte. A rendőrök a feltételezett elkövetőket az elfogásukat követően előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket – áll a tájékoztatásban. Emberkereskedelem, illetve a 20 éves férfi ellen emberrablás elkövetése miatt is nyomoznak ellenük. Kezdeményezték mindkét férfi letartóztatását.

(MTI)

Fotó: MTI

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2021. augusztus 11. 13:56
Mi azon küzdünk, nehogy megbántsuk őket, politikailag korrekt módon említsük őket, ők meg piacon kilóra árulják a társaikat... Vesztésre vagyunk ítélve. Erősebbek, gátlástalanabbak...:(
Sörgyári megálló
2021. augusztus 11. 12:20
Kilóra vagy centire mérték az árut? Esetleg fogra?
OberEnnsinnen
2021. augusztus 11. 11:51
A szennyes agyú G. Soros NGO-civiljei már akkora szabadságot harcoltak ki a dr. Magyar Györgyökkel párosulva, hogy ha a rendőrség lecsap, azonnal feljelentik Brüsszelben az orbáni jogállamsértést, a magyarországi diktatúrát. Dr. Magyar pedig kipereli a stricinek a 10 milliót a "független" Soros-érzékenyített "magyar bíróságon"...
szürkeSzarvas
2021. augusztus 11. 11:36
CIDESZ. (Cigányok demokratikus szervezete.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!