Politikai akarat szükséges a romastratégia megvalósításához

2020. szeptember 08. 09:47

Elég a romák infantilizálásából, nem „felzárkóztatás”, hanem együttműködés a cél.

2020. szeptember 08. 09:47
Donáth Anna

„Elfogadtuk az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában az Európai Romastratégiáról szóló jelentést. Frakciónk, az Európa megújítását célul kitűző Renew Europe engem bízott meg az előző Roma Keretstratégia értékelésével, valamint a 2021-2028-ra vonatkozó új stratégia irányelveiről szóló parlamenti jelentés felelősének.

Legfontosabb javaslatunk a romapolitika radikális megújítására irányult. Mivel az előző stratégia jogi kötőerővel nem bírt, ezért a célok megvalósításába egyik tagállam sem fektetett erőfeszítéseket, sőt egyes tagországokban, köztük Magyarországon is sok területen romlottak a mutatók. Magyarországon például a kohéziós alapok felhasználásának ellenére a romák és nem romák közötti különbségek inkább növekedtek. A jelentés éppen ezért azt szorgalmazza, hogy a következő stratégia jogi kötőerővel bírjon, hogy az előző stratégia hibáit ne lehessen megismételni.

Ami ezen felül különösen fontos: ne lehessen a romákról a romák, a roma civil szervezetek és szakértők bevonása nélkül döntést hozni. Elég a romák infantilizálásából, nem »felzárkóztatás«, hanem együttműködés a cél. Nagyon fontos még, hogy ez a szempontrendszer ne csak a deklaráltan roma politika akciótervek készítésénél, hanem az energiaszegénységtől az ösztöndíjprogramokig mindenhol érvényesüljön. Igen, a hosszú távú megoldás az, ha például minél több roma diák jut Erasmushoz.”
 

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaffogó hebrencs
2020. szeptember 09. 07:34
Elég a cigányok babusgatásából, munkatáborokra, kötelező integrációra, vasfegyelemre van szükség.
Andilla
2020. szeptember 08. 23:49
Budapest, Belváros, Váci utca, ma este. Három jólöltözött cigánysrác megy valahová: menő pólók, márkás cipők, stb. Egyikük jó hangosan belefújja az orrát a kezébe, lecsapja a földre. -- Nyugati aluljáró, két héttel ezelőtt, péntek koradélután. Itt is, ott is cigányok lézengenek. Egy fiatal párból a srác átkiabál egy másik fiúnak a fél aluljárón: - Holnap lesz kender! - Mi? - Kender! Holnap lesz kender! - Ja? Jó! -- Valamikor a nyáron, szintén Nyugati aluljáró. Két-három romacsávó beszélget. A jani: - Hallod tesó! Reggel ötezer forinttal indultam el, most meg van nálam húszezer! -- Rendszerszintű diszkrimináció. Ja.
rimimandiner
2020. szeptember 08. 19:44
Én csak azt jegyezném meg, hogy a magyarországi németség nagyjából 250-300 éve él velünk, a cigányság 5-600 éve. A németségnek miért nincs szüksége felzárkóztatásra, integrációra stb.? A cigányság előtt is előtte áll, tessék iparkodni! Az ilyen aljas "politikusok" mint ez a Donáth meg jobb lenne, ha befognák...
Tehetős Totó
2020. szeptember 08. 17:45
Apuci bezzeg nem diszkriminálta a roma takarítónőket. Sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!