A Budapest Airport felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére is

2020. február 23. 17:49

A Budapest Airport az elmúlt héten beszerzett egy hőkamerát, valamint egy további kamerát napokon belül bérbe vesz – tudatta a társaság.

2020. február 23. 17:49

A Budapest Airport felkészült az észak-olaszországi járatok szűrésére is – közölte a Zrt. vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója vasárnap az MTI-vel. Valentínyi Katalin közleményében azt írta: a hatósági döntésnek megfelelően a Budapest Airport megkezdte az észak-olaszországi tartományokból érkező utasok testhőmérséklet-mérését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az első két érintett járat a Ryanair 15:30-kor Trevisóból, valamint 16:05-kor Bergamóból érkező járata volt, az utasok egyikénél sem mértek magasabb testhőmérsékletet.

Az Észak-Olaszországból érkező utasok szűrését is a kínai járatokhoz hasonló módon a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság irányítása mellett a Budapest Airport szerződött egészségügyi szolgáltató partnere végzi. Annak érdekében, hogy a különböző ellenőrzési módszerek akár együttes alkalmazásával biztosíthatók legyenek a legpontosabb adatok és a legbiztonságosabb eredmények, a Budapest Airport az elmúlt héten beszerzett egy hőkamerát, valamint egy további kamerát napokon belül bérbe vesz – tudatta a társaság. A Budapest Airport közölte: ezen felül százmillió forintos nagyságrendű felszereléssel és eszközzel rendelkezik, amellyel képes ellátni a rá vonatkozó előírásokat, és támogatni tudja a hatóságok munkáját. A repülőtér üzemeltetőnek jelentős készlet áll rendelkezésére a szükséges védőfelszerelésekből (védőruhák, kesztyűk, maszkok, cipővédők) és a fertőtlenítéshez szükséges anyagokból, eszközökből, továbbá biztosítani tudja a megfelelő elkülönítő helyiségeket is – tette hozzá.

A Budapest Airport folyamatos kapcsolatot tart fenn a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK), valamint Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztályának repülőtéri népegészségügyi kirendeltségével, hogy elrendelés esetén a rendkívüli óvintézkedéseket haladéktalanul be tudja vezetni a repülőtéren. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a hatóságok döntése értelmében a repülőtéren január 31. óta végeznek egészségügyi vizsgálatot valamennyi Kínából közvetlen járattal érkező utason. Az intézkedések elrendelése óta 1388 utas és a személyzet 180 tagja esett át hőmérős szűrésen. Korábban 3 légitársaság 5 kínai városból heti 13 járatot üzemeltetett Budapestre. A Shanghai Airlines és a Hainan Airlines valamennyi járatát felfüggesztette március végéig. Az Air China csökkentette Peking és Budapest között közlekedő járatit, március 4-től pedig már csak heti egy járatot üzemeltet az útvonalon.

Az utasok egészségi állapotának ellenőrzése több országban már alkalmazott eljárásrendhez hasonlóan testhőmérséklet-mérés módszerével történik. A határértéket meghaladó testhőmérséklet esetén az egészségügyi szakszemélyzet további vizsgálatokat végez, és dönt a fertőzés gyanúját illetően. Gyanú esetén az erre felkészült egészségügyi intézménybe szállítják az érintett utast, a repülőtér kényszerhelyzeti készültség szolgálata pedig fertőtleníti a légijárművet és helyiségeket. A Budapest Airport a repülőtér teljes területén szórólapokkal, valamint információs táblák segítségével tájékoztatja az utasokat a legfontosabb higiénés szabályokról, továbbá arról, hogy mi a teendő, ha utazás során betegnek érzik magukat – áll a közleményben. Korábban a Belügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs soron kívüli tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól. A Külgazdasági és Külügyminisztérium azt javasolja, hogy az észak-olaszországi utazást tervezők a koronavírus-járvány miatt a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
repulok
2020. február 23. 22:23
A természet lerendezi a dolgot. Megritkít minket, aztán meg szaporít...
Arimaspa
2020. február 23. 19:04
Reális esély van arra, hogy a koronavírus bemattol az eurozóna gazdaságának.
békalepcse
2020. február 23. 18:49
Kutyákat kéne alkalmazni, akiket megismertetnének a fertőzöttek szagával és azok sokkal hatékonyabban szűrnék az utasokat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!