A nyugat-európaiak lenéznek minket, de már rájöttek, hogy nem tudnak minket olyan könnyen irányítani, mint korábban gondolták – mondja Ryszard Legutko lengyel filozófus, a Jog és Igazságosság EP-képviselője a Mandinernek. Legutkónak a napokban mutatták be A közönséges ember diadala című kötetét a budapesti Lengyel Intézetben. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Miért The Demon in Democracy a kötete amerikai kiadásának címe, míg az eredeti cím A közönséges ember diadala?
Nincs emögött semmiféle titok. Az amerikai kiadás rövidített, kihúztam azokat a részeket, amelyek kifejezetten a lengyel történelemmel, a lengyel helyzettel kapcsolatosak. A lengyel címet, A közönséges ember diadalát úgy látták, hogy az nem szolgálná megfelelően az amerikai kiadás érdekeit, ezért javasolták a Demon in Democracy-t. Először inkább elutasító voltam ezzel szemben, és még más címjavaslataik is voltak, de végül inkább emellett döntöttem.
Nem azért féltek az eredeti címtől, mert Tocqeville-nak igaza volt, és Amerika tényleg a közönséges emberek demokráciája?
Ez az én agyamon is átfutott, de ők nem ezzel indokolták a változtatást. Kizárólag kereskedelmi indokokkal álltak elő. Egyébként elsőre elfogadták a könyv kiadásának ötletét, és nem avatkoztak bele a politikailag inkorrekt nyelvezetembe sem.
Miért húzta ki az amerikai kiadásból a lengyel történelemre vonatkozó részeket?
Mert az amerikaiak nagyrésze nem sokat tud a történelemről, főleg nem az európai történelemről. Számukra a történelem az amerikai függetlenségi háborúval kezdődik.
Érdekes, hogy az amerikai vagy nyugat-európai történelemre utaló részeket sosem kell kihúzni egy Közép-Európában kiadott kötetből, mert az globális történelem, de egy Nyugat-Európában vagy Amerikában kiadandó kötetnél felmerül a Közép-Európára utaló részek kihúzásának ötlete, mert ez provinciális.
Nem ők kényszerítették ezt rám, még nem is ők álltak elő az ötlettel. Ez az én ötletem és döntésem volt, hogy kompaktabbá, feszesebbé tegyem a könyvet. Senki nem tudja például az Egyesült Államokban, ki volt Jaruzelski tábornok.
Miért nem provinciális az ő történelmük és miért provinciális a miénk? Nem érdekes, hogy a nyugati filozófusokat teljes természetességgel olvassuk itt is, mivel mi is a nyugat részének tekintjük magunkat civilizációsan, de közép-európai filozófusokat nem olvasnak nyugaton?
Ez igaz. De a világ nem egyszerűen csak nem méltányos és nem igazságos. Ez mindig így volt. Volt pár gondolkodó, aki látványos karriert csinált az egész nyugati civilizációban. Ott van például a cseh író, Kundera. De az igaz, hogy
Ez a politikában is megmutatkozik, hogy lenéznek minket, még akkor is, ha egyébként nem mondják ki nyíltan. És persze nagylelkűen, paternalisztikusan segíteni akarnak nekünk. Ez lassan változik egyébként, többek között az olyan országoknak köszönhetően, mint Magyarország. De ez sok indulatot is kivált.
Rájöttek, hogy reménytelenek vagyunk?
Nem, de rájöttek, hogy nem vagyunk annyira könnyű esetek és nem olyan egyszerű minket kontrollálni. Korábban biztosra vették, hogy elfogadunk mindent, amit mondanak, most már elbizonytalanodtak.
Hogyan fogadták a könyvet kollégái az Európai Parlamentben?
Tartottunk a könyvről egy kis konferenciát az Európai Parlamentben, de tudnia kell, hogy a politikusok egyszerűen nem olvasnak könyveket. Twittert és Facebookot olvasnak, a repülőn meg újságot. De könyveket nem. Csak nagyon kevesen. Egy kollégám elkezdte olvasni a könyvemet: azt mondta, hogy nagyon érdekes a könyv, de nagyon provokáló. Szóval valószínűleg azt hiszi, hogy nem gondolom komolyan, amit a könyvben írtam. Csak tudatosan megírtam egy karikatúrát és átvágom az olvasókat.
Ön egyszerre filozófus a krakkói Jagelló Egyetemen és lengyel kormánypárti politikus az EP-ben. Magyarországon az egyetemi, független értelmiségi létet a politizálással összeegyeztetni próbáló politikusok többnyire baloldaliak voltak, mint Jászi Oszkár, és nem nagyon sikerült nekik az összeegyeztetés. Önnek hogy megy?
A kettő segíti egymást, ugyanakkor folyamatosan tanulom a politikát. Ez
Ezt is meg kell tanulni. A politika művészet, a politika gyakorlat. Nem lehet úgy politizálni, hogy megtanuljuk az elméletet, aztán hajrá! Viszont egy rendkívül átpolitizált és rendkívül pártos világban élünk. Főleg az értelmiségiek! Ők aztán leteszik a voksot kedvenc pártjuk mellett, és nagyon ellenségesek a többivel szemben! Az amerikai választásokon is láttuk ezt: az értelmiségiek mindenképp szükségét érezték, hogy megszólaljanak, és szinte mindig Hillary Clinton mellett. Donald Trumpot utálták. De az értelmiség Lengyelországban is hasonló: rendkívül pártos és többnyire baloldali. Ugyanakkor a legtöbb professzor mégiscsak a PiS-ben párttag, nem tudom miért van ez, de talán azért, mert vannak határozott elképzeléseink és elveink, nem pusztán cinikus hatalomkergetőkről van szó. De az akadémiai élet általánosságban véve ellenséges velünk szemben.
A könyve a demokrácia korlátai mellett érvel arisztoteliánus alapokon, és elutasítja az abszolút demokráciát – azonban az EU-val szemben is felhozható, hogy technokrata módon korlátozza a demokráciát, az ön pártja pedig a több demokráciát követelő populistákhoz sorolódik. Mit gondol az úgynevezett populizmusról?
A populizmussal mint kifejezéssel teljesen visszaélnek. Kiforgatták a jelentéséből. Akit lepopulistáznak, azt nem tekintik komoly tárgyalópartnernek, mert szerintük túlságosan érzelmi alapon közelít a dolgokhoz, primitív és manipulált. Természetesen elutasítom ezt a megközelítést. Szerintem a lepopulistázott mozgalom általánosságban véve nagyon egészséges jelenség.
Szóval ez egy egészséges reakció a föderalizmusra és centralizációra. Láthatjuk ezt az Egyesült Államokban is, meg itt, Európában is, legújabban pedig Olaszországban. Talán mindez a politikát alakító eszmékben való lényeges változást mutat.
Mit tehetünk mi, hétköznapi emberek?
Mindenekelőtt a közép-európaiaknak túl kell lépniük és el kell felejteniük a kisebbségi komplexusukat. Meg kell próbálnunk függetlenül gondolkodni: nem lehetünk olyan nyáj, amit az EU-s pásztorok, az EU-s elit, Juncker, Merkel és Macron vezet. Nem vagyunk az ő nyájuk, az ő bárányaik. Saját identitásunk és saját történelmi tapasztalataink vannak. Mindezt meg kell védenünk, és a többiekkel egyenlőként kell fellépnünk az európai színtéren. Ne hagyjuk, hogy megfélemlítsenek minket!
***
Ryszard Legutko (1949): lengyel filozófus, a krakkói Jagelló Egyetem professzora. A kommunizmus idejében az Arka című szamizdat szerkesztője volt. A rendszerváltás után megalapította az Ośrodek Myśli Politycznej nevű agytrösztöt. 2005-től a Jog és Igazságosság párt színeiben képviselő a lengyel szejmben. 2007-ben oktatásügyi miniszter, 2007-2009 között Lech Kaczyński elnök kancelláriájának államtitkára. Jelenleg az Európai Parlament tagja, a Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójának társelnöke. Számos kötet szerzője, legutolsó munkája, a The Demon in Democracy 2016-ban jelent meg Amerikában és A közönséges ember diadala címmel 2018-ban Magyarországon.
2017 nyarán is készítettünk vele interjút: akkor arról beszélt, hogy Orbán nélkül rosszabb volna az európai politika.
Az áprilisi országgyűlési választás után sincs megállás: sorra jönnek az időközi voksolások, amelyek megmutathatják, átrendeződtek-e az erőviszonyok. Lesz, ahol már eldőlt a meccs, máshol izgalmas csaták jöhetnek a közelgő időközi önkormányzati választásokon.
Ezek voltak a Mandiner legolvasottabb hírei április 25-én.
Bizonyítani kívánja, hogy iszonyodik az ÁVH-tól? Akkor talán ne telepítsen ki másokat a szép új házukból azért, hogy beköltöztesse helyükre az elvtársait. És pláne ne hallgassa le a szeretteit. Francesca Rivafinoli írása.
Medvegyev szerint ezt nagyon benézte Von der Leyen.
A KDNP-ből három politikus is így döntött.
Prága szerint nem világos, „honnan veszik, hogy ennyire meggazdagodtunk”.
Aki nem tiszteli az őseit, a hagyományait, a múltját, az nem érdemli meg a jövőjét.
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki végrehajtotta a merényletkísérletet.
