Hidak és hídzárak

A híd építészeti csoda. Nem véletlenül vált szimbólummá, sőt, etikai diadalívvé. Ez a címe a rangos (határon túli) délvidéki irodalmi folyóiratnak, Felvidéken a kitelepítés ritkította magyar szellem újraébredő irodalmát (és önmagát is) Fábry Zoltán a hídszereppel kecsegtette…

Különös, hogy ezt a hídszerepet általában mindig az országból kiszorult (kiközösített), erodálódó nemzetrészek hangoztatták. Sosem az „államalkotó” szerepben tetszelgő többség. Pedig inkább nekik lett volna szükségük a hídverésre, bezárkózó csökött sovénségük nyitására, a találkozásra a világgal. A világ kapuinak megnyitásához pedig a kisebbségbe szorult nemzetrészek hídjain, pallóin vezet csak az egyetlen út…

A hidaknak emberhez hasonló sorsok jutottak. Különösen jellemző ez a csinált trianoni határok mentén.

Máig pillérmaradványok felkiáltójelei meredeznek az Ipoly medrében és partjain. Hidak tervei kísértenek vágyainkban, és görcsösen, akadozva bontakoznak ki halvány hídverő szándékok a határaink mentén. Vetekedik az elodázás szándéka a hídépítés magasztos terveivel. Hidat építeni nehéz, hosszú, drága munka – lebombázni, felrobbantani kurta pillanatok műve.

A szovjeturalom idejében a határokat átívelő megmaradt hidakat szögesdrótos akadályok és kalasnyikovos katonák őrizték. A szocialista internacionalizmus bűvöletében így harcoltak a világbékéért, két „testvér-ország” határán így „biztosították” a nyugtalan rendet. Az EU-s szerződések folytán (schengeni szerződés) ma már nem lehet megakadályozni még az olyan fontos hivatalok íróasztalaitól sem, mint a „Slovenská správa ciest” (Szlovák Útfelügyelet) a polgárok szabad határátkeléseit. Akadályozni, megfelelő műszaki hivatkozásokkal, viszont lehet. A bűvös szó ebben az esetben a szakvélemény, ami ugye megfellebbezhetetlen.

Észak-Komáromban a Szlovák Útfelügyelet lezárta a Kis-Dunát átívelő felvonó hidat, amelyet évtizedek során nem nyitottak fel, mivel a komáromi hajógyár nem épít hajókat. A határon átívelő hidat jelenleg a sziget platánokkal határolt, eredetileg hintók részére épült keskeny kátyús utacskáján lehet csak megközelíteni. A közlekedés összetorlódik, negyven-ötvenperces dugók keletkeztek már az első napokban, a légszennyezés mértéke riasztó.

Amennyiben az útelzárást valóban tisztán egy elhalaszthatatlan műszaki veszély miatt foganatosították volna, könnyebb lenne beletörődni. Azonban

Komárom a magyar történelem nevezetes, fontos városa. A város természetesen nem állított saját környezetébe történelmi auráját romboló emlékműveket. Viszont a Szlovák Útfelügyelet a saját területein (közutak) megtette ezt. Így került a híd torkába egy Trianonért hálálkodó sztélé, hogy a hazafelé tartó magyarországi utas is értse az üzenetét, nem beszélve a város és környéke magyar lakosságáról. A Kossuth téri kikerülhetetlen körforgalom közepébe is felállították az errefelé sosem járt szláv apostolok (Cirill és Metód) hatalmas szobrát.

A fenti események ki nem mondott szándékai felett meditálva felmerül néhány kérdés:

Komáromban új híd épül, egy év múlva átadják. Valóban ennyire sürgős volt a felvonóhíd két hónaposra tervezett lezárása? Esetleg meg lehetett volna várni az új híd átadását? Márciustól júniusig miért nem lehetett a javításokat végrehajtani ezen a túlterhelt útvonalon? Miért éppen most, az idegenforgalom kezdetén kellett lezárni? Miért éppen most (a trianoni döntés kihirdetésének évfordulója, a Nemzeti Egység Napja) június 4. táján? Miért pénteken, hogy már a hétvége hangulata is elromoljon, miért nem hétfőn? Előzetesen miért nem tették közlekedhetőbbé a balesetveszélyekkel terhelt szigeti útvonalat?

Ki érti ezt? Ki szervezi így és miért? Kinek legszebb öröm a káröröm?