„A külügyminisztérium számításai szerint az idén az egymilliomodik határon túli magyar is megkapja az anyaország állampolgárságát. Mit jelent ez annak tükrében, hogy 2004. december 5-én pártjával szembemenve támogatta a kettős állampolgárság megadását?
Ha ebben a kérdéskörben az időszámítást picit korábban, 2004-től kezdenénk, akkor a 2010-ig tartó időszakot rendkívül sajnálatos periódusnak tartanám. Azelőtt is, azután is, most is gyakran találkoztam, találkozom erdélyi és csángóföldi magyarokkal, akik egy kicsit – bocsánat, nem is kicsit – úgy érezték: megtagadta őket az anyaország. Ez egyrészt rendkívül fájdalmas érzelmi traumát jelentett, ugyanakkor volt egy politikai hozadéka. A szocialista párt kampánya és a népszavazás eredménye tükrében a határon túlra szorultak kiszolgáltatott nemzetrésznek tűntek a többségi társadalom szemében. Kérdem én, a jogaiért folytatott küzdelemben milyen érveket hozhat fel egy közösség, ha azt érzékeli, hogy a sajátjainak sem kell.
Hogyan látja, sikerült-e ezen a traumán túllépni?
Házelnökként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, a KMKF alapításával igyekeztem tenni valamit azért, hogy a határon túliak és az anyaországi szervezetek közti magyar–magyar párbeszéd mégse szakadjon meg. Abban az időben sikerült néhány fontos stratégiát megalkotni, mint például a szórvány-, a kulturális vagy a gazdasági stratégia, amire mindmáig nagyon büszke vagyok. Ezek komoly együttműködést jelentettek annak idején ahhoz, hogy a későbbiekben gyakorlatba is tudjuk ültetni. Úgy gondolom, a 2010-es törvény, amely az állampolgárság könnyített megadását jelenti, végérvényesen felülírta az azelőtti időszakot.
A magyarországi pártok megítélése terén kialakult-e valamiféle összhang a határon túli magyarság ügyében?
Elértük azt, hogy három fontos kérdésben egyetértés van: egyrészt az állampolgárság, másrészt a választójog megadásában, illetőleg az autonómia kérdésében. Hangsúlyoznám, hogy értse mindenki: ez uniós keretek közötti, az európai gyakorlatoknak megfelelő autonómiát jelent, ami nem a többségi társadalom ellen irányul, hanem azt, hogy mi magunk fogalmazzuk meg, melyek azok az intézményi keretek, amelyek maximálisan biztosítani tudják a személyi és kulturális önrendelkezésen túl mindazt az eszközrendszert, amely az identitás és az anyanyelv megőrzéséhez hozzájárul. Persze a magyar–magyar egyeztetés folytatódik, de jó lenne még idén ősszel »lekerekíteni« az autonómiakoncepciót, mert 2018-ban Magyarországon választások lesznek.”