Olasz tábornok Magyarországon: Ha nem akarsz meghalni Kijevért, törekedj a békére

Roberto Vannacci szerint Európa őrült módjára viselkedik, pedig meglennének az eszközei, hogy véget vessen az orosz-ukrán háborúnak.

Közleményben tudatta az MSZP, hogy Halász János Fidesz-szóvivő kijelentésével ellentétben nem támogatja a betelepítési kvótát. Az ellenzéki párt ugyanakkor úgy látja, hogy a kvótanépszavazás az Európai Unióból való kilépést készíti elő, ezért távolmaradásra biztatja a szavazókat.
Az MSZP szerint a Fidesz hazudik, a szocialisták ugyanis nem támogatják a betelepítési kvótát, de Magyarország kiléptetését sem az Európai Unióból. Az ellenzéki párt szerdai közleményében arra reagált, hogy Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője arra szólította fel a baloldali politikusokat, a bevándorlók támogatása helyett álljanak a magyar emberek oldalára.
Az MSZP azt írta, hogy korábban a magyar emberek biztonsága érdekében javasolta a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását és a parlament elé terjesztett a magyar emberek biztonsága érdekében szükséges intézkedéscsomagot is. A Fidesz a Btk. szigorítását célzó indítványt és a terrorelhárítás megerősítésére tett szocialista javaslatokat is elutasította – tették hozzá.
Az ellenzéki párt szerint a kormány által kezdeményezett október 2-i népszavazás Magyarország Európai Unióból való kilépését készíti elő, ezért azt mondják, hogy a referendum napja legyen a Szabad Európa Napja, mert aki otthon marad, az unióban maradásra szavaz.
Halász János, Fidesz szóvivő korábban úgy nyilatkozott: A Fidesz felszólítja a baloldali politikusokat, hogy a bevándorlók támogatása helyett álljanak a magyar emberek oldalára.