Most akkor ki felelős a kommentekért?

2016. február 02. 17:26

Azaz „egyszerű” jogsértésnél nem követelhető több a portáltól, mint hogy erre irányuló jelzés esetén távolítsa el a hozzászólást.

2016. február 02. 17:26
Alkotmányjogászok

„Még a legdurvább, egyben a legkevésbé tartalmi sünös komment sem tartozott azonban a bíróság szerint sem a gyűlöletbeszéd, sem az erőszakra való felhívás körébe. Emellett, bár a megfogalmazások sértőek, illetve az utóbbi esetben kifejezetten vulgárisak voltak, de a saját gyakorlatából itt az Uj Péter-féle »ez a bor szar«-os ügyet felhívva a bíróság hangsúlyozta, hogy önmagában ettől még a szólás nem minősül öncélúan sértőnek. Azaz a kommentek lehettek ugyan jogsértőek, de nem estek az Egyezmény védelmén kívül – különös tekintettel arra, hogy egy olyan cégre vonatkoztak, amellyel szemben számos fogyasztóvédelmi jellegű eljárás volt folyamatban, tehát a fogyasztók érdekeivel kapcsolatos, ezért közügynek minősülő ügyben szólaltak meg erőteljesebb formában a kommentelők.

Strasbourg tehát nem felülbírálta, hanem kifejezetten fenntartotta a Delfi-ügyben kimondott alapelveket: az egyezménysértés megállapítására elsősorban éppen az vezetett, hogy a magyar bíróságok az ügyet lényegében a kommentelt tartalmat közzétevő honlapok fenntartóinak objektív felelőssége alapján bírálták el, így többek közt sem a szolgáltató által a jogsértő kommentek megelőzésére vagy eltávolítására alkalmazott intézkedésekre, sem a kommentelő felelősségre vonhatóságára nem voltak tekintettel akkor, amikor megállapították az MTESZ és az index felelősségét.

Fontos az is, hogy az ítélet kimondja: egy értesítési-eltávolítási rendszer alkalmazása (azaz az érintett bejelentésére történő azonnali eltávolítás, ami az ügyben meg is történt)  megfelelő és elégséges védelmet jelentett volna a felperes ingatlanportálok jogainak védelmében. Azaz »egyszerű« jogsértésnél nem követelhető több a portáltól, mint hogy erre irányuló jelzés esetén távolítsa el a hozzászólást, gyűlöletbeszéd és erőszakra való felhívás esetén viszont továbbra is megkövetelheti a nemzeti jogalkotás és a jogalkalmazás ennél szigorúbb eszközök – a gyakorlatban legalább a gyors utólagos moderálás – alkalmazását ahhoz, hogy a szolgáltató ne feleljen a jogsértő kommentekért.”

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eltünt
2016. február 10. 10:14
Olyan cikkeket raknak fel amivel a kommentelőket hergelik ,és még a kommentelők a hibásak... Büntessék a cikkírókat akik a hazugságok sokaságával piszkálják az embereket .Vagy büntessék a lap gazdiját aki csak a kormány ellenes hazugságokat szedi össze kizárólag a kormány ellen nyomja a bujtogatón cikkeket. Hazug cikkere nem válaszolna senki még azt a benyomást keltené mintha a hazug cikkek igazak lennének..Emberek igazságérzete nem találkozik a kormány ellenes cikkek tartalmával.
cutcopy
2016. február 04. 12:19
"Azaz »egyszerű« jogsértésnél nem követelhető több a portáltól, mint hogy erre irányuló jelzés esetén távolítsa el a hozzászólást" Világos, a vendég ha behány egy házibulin akkor végső soron a házigazdának kell feltakarítania..
Zokni
2016. február 03. 16:58
"Marhaság egyáltalán felelősséggel foglalkozni kommentek kapcsán." - írja. Általános értelemben: igen. Csak hát az a baj, hogy az emberek - állatok. Ezért ösztönlényként a legocsmányabb undormányokat képesek leírni, megbocsáthatatlanul megsértve ezzel másokat. Ezek kiszűrése kívánatos.
Zokni
2016. február 03. 16:54
"A holokausztot kétségbe vonni: bűncselekmény. A Gulágot kétségbe vonni: nem bűncselekmény." - írja. De azt hiszem, nem erről van szó. Hanem arról, hogy az esetleges bűncselekményt vélemény nyilvánítással megvalósító cselekedet mennyiben róható fel az azt közvetítő médiumnak. Arra azért kíváncsi lennék, hogy ki a f.szom kérdőjelezi meg a GULAG-ot? És főleg miért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!