A menekülteket be kell engedni, a gazdasági bevándorlókat viszont nem

2015. június 04. 20:02

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint a saját életük védelme érdekében polgárháború elől menekülőket be kell engedni Európába, a gazdaságiakat viszont nem. Szájer József úgy gondolja: az Európai Néppárt példája mutatja, hogy akár lehet közös álláspontra is jutni anélkül, hogy minden elemben egyetértenénk.

2015. június 04. 20:02

A saját életük védelme érdekében polgárháború elől menekülőket be kell engedni Európába, a gazdaságiakat viszont nem – hangsúlyozta Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Konrad Adenauer Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány csütörtök esti budapesti rendezvényén.

Aki értékalapú politikát folytat, az nem lehet ezen emberek segítése ellen – mondta a nem gazdasági okokból menekülők ügyéről a német politikus. Azt hangsúlyozta, hogy a menekültprobléma nem egy nemzeti kihívás és minden államot segíteni kell a helyzet okozta terhek viselésében.

Megjegyezte: az érkezők kétharmadát jelentő gazdasági menekültek ügyének külön kezelése különbözteti meg az Európai Néppártot a szélsőséges jobboldali populistáktól, akik mindkét csoporttal ugyanúgy bánnának. Mint mondta: a néppárti álláspont – szemben az európai baloldaléval – nem támogatja a tömeges bevándorlást, mert az „nem megoldás Európa számára, de Afrika számára sem, ha elszívjuk onnan a legjobbakat”

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arra hívta fel a figyelmet, hogy nem hagyhatjuk cserben a szükséget szenvedőket, de ilyen komplex fellépésre korábban még nem volt példa, így a kérdés az, hogy ebben meddig jutunk. Megjegyezte: el kell gondolkozni azon, hogy egyes sorsok megítélése nyomán „öt-tíz-húsz év múlva hogyan néznek ki országaink társadalmat”. Hozzátette: Magyarország hasonló integrációs probléma előtt áll, mint Franciaország vagy Németország, csakhogy itt egy olyan közösséget kell beilleszteni a társadalomba, amely évszázadok óta itt él. Balog Zoltán megemlítette, Európában szükség van kevésbé képzett munkaerőre is, ugyanakkor ez fedezhető volna azáltal, hogy képesítést szerez a kontinens hat-nyolcmilliós roma lakossága. 

Az Európai Néppárt példája mutatja, hogy akár lehet közös álláspontra is jutni anélkül, hogy minden elemben egyetértenénk – mondta Szájer József (Fidesz) európai parlamenti képviselő, aki szerint a kérdést meg kell vitatni, „ebben a vitában nem szabad egymást megbélyegeznünk azért, mert valaki ilyen vagy olyan álláspontot képvisel”.

„Magyarország egy befogadó ország” – jegyezte meg Szent István intelmeire utalva a politikus. Meg lehet érteni az egykori gyarmattartók lelkiismeret-furdalását és ebből fakadó erkölcsi kötelezettségeit, de azzal is tisztában kell lenni, hogy „bennünk ez a fajta attitűd másképpen jelenik meg, és éppen ezért a más kultúrákhoz való viszony tekintetében, a mindennapi együttélés tekintetében a magyar társadalom nem ugyanazon a folyamaton ment keresztül, mint a nyugat-európaiak”.

A komplex megoldás szükségességéről beszélt a fórumon Michael Gahler európai parlamenti képviselő, az Európai Néppárt biztonság- és védelempolitikáért felelős koordinátora. Szavai szerint növelni kell azt a kapacitást, amivel ki lehet a menteni a tengeren hánykolódókat, de eközben a menekülés okait kell megszüntetni, katonai és titkosszolgálati eszközökkel csapva le a több milliárd eurós forgalmat bonyolító embercsempészekre és alkalmazva a menekültekre vonatkozó kvótarendszert. A gazdasági menekültekről szólva úgy nyilatkozott, hogy a szándékuk érthető, de nem elfogadható akkor, amikor az EU-ban 25 millióan vannak munka nélkül.

Gulyás Gergely (Fidesz), az országgyűlés alelnöke az eseményen a német-magyar kapcsolatokat méltatva azt emelte ki: 1989-90-ben, Magyarország közjogi rendszerének átalakításakor számos olyan elemet emeltek törvénybe, amelyek német eredetűek vagy szinte meg is egyeznek az ottani megoldással. Példaként hozva a pártalapítványok ügyét megemlítette: a Polgári Magyarországért Alapítványnak hagyományosan kiemelkedően jó a kapcsolata két németországi partnerével, amelyekkel ezt a konferenciát is rendezte.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viz Elek
2015. június 05. 09:00
Idézet Brzezinski stratégiai vízió c. könyvéből. "Az EU ilyen módon más térségek számára potenciális modellként lényegtelenné válik.Túlságosan gazdag ahhoz, hogy a világ szegényeinek releváns legyen, vonzani fogja ugyan a bevándorlókat, de senki sem akarja majd a példáját követni. Miután túl passzív a nemzetközi biztonság terén, nem rendelkezik olyan befolyással, hogy rávegye Amerikát arra: ne kövessen olyan politikát, amivel még jobban kiélezi a helyzetet a világban, különösen az iszlám világával szemben. Túlságosan öntelt, s úgy viselkedik, mintha központi politikai célja az lenne, hogy a világ legkényelmesebb szociális otthonává váljon." Azt hiszem ezt a véleményt figyelembe kellene vennie az illetékeseknek.
Vadjoe
2015. június 05. 00:44
Jaj, annyira tudtam én, hogy a németek vannak a háttérben, Merkel látogatása után pattant elő ez az egész téma.
potyka
2015. június 04. 22:39
Ez hülye vagy rafinált! :DDDDDD Aki menekül mindent hátrahagyva maga után az mind gazdasági menekült is!
Ultima Ratio
2015. június 04. 22:19
Tehát pont az ingyenélőket és tanulatlanokat keressük :D Orbánnak pont ez kell, az értelmesebb már amúgy is nyugaton van, vagy készül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!