Drága barátaim, megint házhoz megyek a pofonért
Én nem akarok egy pukkancs, sértett, nárcisztikus, hazudozós, bosszúálló, populista elnököt.
Nagyon érdekes, hogy a baloldalon (hívjuk most így egyszerűen) milyen evolúciója van a „baj van” felismerésnek.
„Nagyon érdekes, hogy a baloldalon (hívjuk most így egyszerűen) milyen evolúciója van a »baj van« felismerésnek. 2004 közepén, az EP-választásokon a Fidesz 12 mandátumot szerzett, az MSZP 9, az SZDSZ 2, az MDF 1 képviselőt küldött Brüsszelbe. Ez a bukás volt az egyik szög Medgyessy koporsójába, baj van, baj van, kiáltották. Az új kormányfővel megismételt választási győzelmet némiképp árnyalják az őszödi beszédben feltártak, de ebbe most ne menjünk bele.
Az ugyanis fontosabb, hogy az alábbi képen az Ipsos 2012 júniusában mért adatai láthatók. A biztos szavazók körében a Fidesz 35%-on állt, az MSZP-t 31-re, a belőle előző év végén kivált DK-t 4-re mérték. A még egységes LMP-nek 10%-a volt! A Jobbik pedig 18%-ra volt jó; alig több, mint a Fidesz fele volt ez, kínlódott Vona az üvegplafon alatt (a teljes népességben egyébként 17:15 volt a Fidesz: MSZP arány, Jobbik 9, LMP 6, DK 2).
Ismét elkezdődött a kiáltozás, baj van, baj van, őszre sikerült mindent összekutyulni, az LMP-t szétrobbantani, és előadni a Nagy Ígéretet, aminek másfél éven keresztüli kínlódás, egyre lejjebb adott igények, majd a Kormányváltónak nevezett összefogósdi lett a vége. Egy olyan listával, ami tagadott mindent, ami a 2010-es bukás után konklúzió volt, olyan üzenettel, ami tagadott mindent, ami a 2012-es baj van, baj van kiabálás mögött volt.
Szerintetek most baj van?”