Az MSZP és az Együtt-PM is ellenzi az internetadót

2014. október 22. 11:41

Az MSZP azt követeli, hogy a kormány azonnal vonja vissza az adótörvény-javaslatot, terjesszen be újat, amiben már nem szerepel az internetadóra vonatkozó indítvány. Az Együtt-PM szövetség elfogadhatatlannak tartja a netes adatforgalom megadóztatást, és azt követeli, hogy ne legyen internetadó.

2014. október 22. 11:41

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, „senkinek ne legyen illúziója”, ahogy korábban is a szolgáltatók minden különadót áthárítottak a fogyasztóra, most is a fogyasztó fogja megfizetni „a netadót”. Véleménye szerint egy átlagos felhasználó esetében előfordulhat, hogy egy havi adó többe fog kerülni, mint a havi internet-előfizetési díj. A szocialista politikus megismételte pártja korábbi javaslatait: öt százalékra kell csökkenteni az alapvető élelmiszerek áfáját, illetve nettó 100 ezer forintos minimálbérre van szükség. Az ellenzéki képviselő a kedden ismertetett adótörvény-javaslatról közölte, az lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy gyakorlatilag korlátok nélkül kivethessen bármilyen mértékű adót. Ez eddig nem így volt – jegyezte meg.

A szocialista képviselő kitért arra, a chipsadót kiterjesztik a pálinkára, kivéve a mézes pálinkát. További ötlete Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, hogy az élelmiszerfelügyeleti díjat is „drasztikusan” megemeli – tette hozzá. Ismertetése szerint az minden olyan cégre vonatkozni fog, amely takarmány, feldolgozott állatok, illetve állatgyógyszerek forgalmazásával foglalkozik. Közölte, az adó jelenlegi mértéke a nettó árbevétel után 0,1 százalék, ez a tervek szerint sávosan akár 0,6 százalékig is emelkedhet.

A költségvetési bizottság elnöke elmondta, az adótörvények alapján felemelnék és kiterjesztenék a cafetériát sújtó adót, illetve különadó vonatkozna a befektetési alapokra is. A politikus szerint ha „a gazdaság szárnyal”, fellendülőben van, akkor az önmagában biztosítja az adóbevételek növekedését, így nem törvényszerű, hogy az adótörvényekhez minden évben hozzá kell nyúlni.

Burány Sándor kifogásolta, „az már nem fért bele” Varga Mihály keddi munkanapjába, hogy felhívja Vida Ildikót NAV-elnököt és megkérdezze: érintett-e az amerikai beutazási tilalomban, illetve az annak okául szolgáló korrupciós ügyben. Megengedhetetlennek nevezte, hogy a kormány minden polgártól elvárja, hogy tisztességesen adózzon, miközben hagyja, hogy a NAV vezetője korrupciógyanúba keveredjen. A szocialista képviselő szerint ezt a vádat azonnal tisztázni kell, és ha Vida Ildikó érintett, távoznia kell a NAV éléről.

Együtt-PM: ne legyen internetadó!

Az ellenzéki pártszövetség szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy értékelte, a kormány „a brutális új teher bejelentésével a beutazási botrányról igyekszik elterelni a figyelmet”. Az Együtt-PM szerint az internet ma már ugyanúgy közmű, mint az áram vagy éppen a csatornázás, az szinte minden ember hétköznapjaihoz hozzátartozik, használja otthon, a munkahelyén és telefonján folyamatosan. „Éppen ezért különösen pikáns, hogy a két éve folyamatosan rezsicsökkentéssel kampányoló kormány most erre készül adót kivetni” – fogalmaztak.

Azt írták: az adóval a kabinet tovább korlátozza a szabad médiát is, „nyilván kényelmesebb neki, ha a polgárok csak a királyi tévéből tájékozódnak”. Az Együtt-PM szerint a kedden bejelentett adóterv miatt drágábbak lesznek az előfizetések, visszatérnek az 1990-es évekből ismert adatforgalmi korlátos és lassú csomagok. A tervek szerint jövőre minden megkezdett gigabyte internetes adatforgalom után 150 forintot kell majd a szolgáltatóknak az államkasszába befizetniük, a Viber-üzenetek után 2, illetve 3 forint adót kell majd fizetni, „a cehet” pedig végül megint a fogyasztók fogják állni – közölte véleményét az Együtt-PM.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!