Lázár: Ha nem nyerek egyéniben, nem leszek képviselő

2014. március 01. 11:07

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető államtitkár makói fórumán jelentős vállalást tett: ha nem szerez mandátumot egyéni választási körzetben, akkor nem lesz országgyűlési képviselő.

2014. március 01. 11:07

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János makói fórumán nem csak a Csongrád megyei településen megvalósult és a jövőben megvalósuló fejlesztésekről beszélt, hanem a közelgő választásokról is. A politikus vállalta, hogy az Országgyűlésbe egyéni körzetéből jut be, és amennyiben április 6-án nem sikerül egyéni mandátumot szereznie, akkor nem tart igényt az országos listáról megszerezhető mandátumra. Lázár a Fidesz-KDNP listájának hetedik helyén szerepel.

A két és fél órás fórumon Lázár elmondta, hogy a Maros-parti városban jelentős fejlesztések valósulnak és valósultak meg, ezek közül a legfontosabbak a közlekedés rendbetételét célzó beruházások. A román határ és a város között 55 milliárd forintból épül meg az M43-as autópálya folytatása, és mennyiben arra szükség lesz 5,7 milliárd forintból Nagylak községet elkerülő út épül az autópálya és a régi átkelő között. 

A közlekedés fejlesztése mellett Lázár kiemelt fontosságúnak nevezte a helyi egészségügy és oktatás fejlesztését is. Az államtitkár elmondta, Makón számos oktatási nevelési intézmény működik egyházi fenntartásban, és a kormány támogatja, hogy ezek felújítása uniós támogatással valósuljon meg a következő években.  

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peninsulavaldes
2014. március 01. 20:57
akció indul..foglaljuk el helyünk
peninsulavaldes
2014. március 01. 19:05
Na ezért elismerésem, van a csávóban tartás..remélem.
I.Preskin
2014. március 01. 13:48
Látja és ez az oka a nyelesfejűségének Beazonosításként: http://www.kepfeltoltes.hu/view/130331/K_perny_fot__2013-03-31_-_17.53.45_www.kepfeltoltes.hu_.png Előre is ezer bocs az időzítés miatt (ebéd)
Gonda László
2014. március 01. 12:12
Petőfi Sándor sz.Petrovics sem jutott be egyéniben..., anno a XIX század közepén. Ha csak arra gondolok, hogy milyen komoly előrelépés az új Alaptörvény, amely csak része a történelmi alkotmányunknak, vagy milyen fontos lépés volt a kb. 40 magánnyugdíjbiztosító pénzlenyúlásának megszüntetése, vagy sok egyéb nyugati irányba működő pénzszivattyú átirányítása magyar vállalkozókhoz, vagy az államhoz, akkor olvasva ezeket a kommenteket elszontyolodok. A trafik mutyinál valóban szomorú, sőt vérlázító a tulajdonosok konzessziójának halmozása, túl szűk köre, monopol helyzetbe hozása, vagy még pontosabban a korrupció és a jogosultságot szerzettnek fizetendő havi bérleti díj, DE! Azt azért nem illene elfelejteni, hogy a multik már nem árulnak dohány árút és ez által a milliárdok nem folynak tovább külföldre. Kevesebb helyen lehet dohányárút venni, a dohányos csőcselék, amely teleszórja a városokat csikkekkel, rosszabb helyzetbe kerültek. Tudom, van aki rendes és nem édemli meg a szidást, de egy életen át szenvedtem a dohányosok önzősége, kíméletlensége miatt. Végre be lehet ülni nyilvános helyen bárhová és nem kell szenvedni a dohányfüsttől. Remélem Lázár parlamenti diszkussziós előadásán elhangzott kijelentése, hogy az a cél, hogy 20 éven belül ne dohányozzanak aze embrek, megvalósul. Egy nemzetgazdaságnak a túlzott alkohol fogyasztás, a dohányzás, bármilyen mértékű, KÁROS és sokba, bagyon sokba kerül. Ezt úgy kell nézni mintha egy hajó ülnénk és evezünk. Aki beteg és még ellátása a többieknek is pénzbe kerül, vagy részeg, cigaretta szüneteket tart, az nem evez ... Aki egy nap egy doboz cigit szív el a munkahelyén, az kb. 1,5 órát NEM DOLGOZIK! Az utalványokból befolyó összeg sem a franciákhoz folyik már, amiért valószínűleg Medgyessy a D-209-s kaphatott francia "Becsületrendet", hanem itt marad az országban. Ez is egy fajta pénzkibocsájtási jog visszavétele, ami jelenleg áttételesen a FED kezében van, a bázeli BIS, a Nemzeti Bankok (több mint 50) központi bankján keresztül működik. Kivonul Magyarországról a Chéque Déjeuner!!! http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20130206-kivonul-magyarorszagrol-a-cheque-dejeuner.html Hosszan lehet sorolni az elmúlt 4 év jó döntéseit, irányait. Kár, hogy a legtöbb ember idehaza csak vagy a rosszat, vagy csak a jót látja, elfogutságának megfelelően, vagy csak a múltba réved. Ez a kormány sokkal jobb volt mint az előző!!! Ebben része volt Lázárnak is, amiért neki is leismerés jár! De a proli (nem a proletár!) irigység, gyülölködés és a mindig más a hibás a saját sorsom sikertelenségéért mentalitás túl erős ebben a posztkommunista, "kádár népe", majd az elmúlt 20 évben bulizós, élvezetek "über alles" gatyi TV-s világban, országban. Még mindig azt hiszik az emberek, hogy az állam kell a munkahelyekről, a megélhetésről gondoskodjon. Az állam csak a keret feltételeket tudja megteeremteni, de a vállakozások hozzák létre a munkahelyeket. A vállakozásokhoz pénz kell... Ahhoz kell jó politika, hogy a keret feltételek jók legyenek, amit jelenleg erő hiányában más poltikai párt nem tud jobban tenni, ami megint csak az én szerény véleményem. A BÖSZMEFOGÁS gazemberei tönkretették és a görög stb. csőd szélére sodorták az országot. Ettől való visszafordítás politikájának egyik legfontosabb eredménye, hogy 4 év alatt nem nőtt a GDP arányos államadósság. Közben pl. a német is azonos szintre nőt, 60-ról 80%-ra! Lázár kijelentése tisztességes és elismerésre méltó. Hajrá! Aki őt útálja, vagy imádja az érzelemből poltizál, érzelemből dönt. Az pedig nem helyes szerény véleményem szerint. Győzzön a jobbik! De ha a Jobbik győzne, akkor derülne ki még élesebben, hogy milyen a valós nemzetközi helyzet, kik tennének meg mindent, hogy Magyarországot véglegesen tönkre tegyék, kiszolgáltassák a kis Antantnak és lényegben a világhódítóknak átjátszák. Az "Új világrend" híveinek. Most egy tojástánc folyik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!