Az 55 éves Székely László az elmúlt években miniszteri biztosként koordinálta az új polgári törvénykönyv előkészítését, korábban dunai kormánybiztos volt, évek óta ő irányítja a Jogi Továbbképző Intézetet. 2013. január 20. óta a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztos a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, és ő vezeti a magyar küldöttséget a dunai vízlépcsőről szóló magyar-szlovák tárgyalásokon. Székely László bizottsági meghallgatásán azt mondta, javítani szeretné az ombudsman alkotmánybírósági indítványainak találati pontosságát. Minden alkalommal az Alkotmánybírósághoz fordul, amikor indokoltnak látja, de az indítványok eredményességét fokozni szeretné.
Elhárította azokat az ellenzéki felvetéseket, amelyek szerint fideszes pártkötődésű, mondván, a bős-nagymarosi vízlépcsővel, illetve a polgári törvénykönyv kodifikációjával kapcsolatos kormányzati megbízatásai során is össznemzeti ügyekben járt el. Elmondta továbbá, hogy megpróbál többletforrásokat szerezni a közeljövőben megszaporodó feladatokhoz. Ilyen például, hogy 2015-től az ombudsman fogadja teljes körű anonimitás mellett a korrupciós ügyekkel kapcsolatos bejelentéseket, amire szerinte egy fedhetetlen személyekből álló, önálló szervezeti egységet kell felállítani a hivatalban.