Devizahitelesek vonulnak tüntetve Budapesten

2013. június 25. 12:38

Több százan demonstráltak a Kúria Markó utcai épülete előtt, miközben a legfelsőbb bírói fórum egy devizahiteles ügyét tárgyalta kedden. Az ítélethirdetés elhalasztása után a tüntetők vonulni kezdtek Budapesten, a Nagykörúton bankfiókot rongáltak.

2013. június 25. 12:38

A tiltakozók táblákkal, zászlókkal demonstrálnak, hangoskodnak, és voltak, akik egy akasztófára felfüggesztett bábut hoztak magukkal, akadályozzák a Markó utca gépjárműforgalmát.

A Kúria egy devizahiteles OTP Bank Zrt. ellen indított perét tárgyalja, ahol a magánszemély a szerződés semmisségének kimondását kéri azért, mert a bank nem tüntette fel az árfolyamrés, az átváltás költségét a hitelszerződésben.

A per a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdődött 2012 februárjában, és a bíróság áprilisban elutasította a keresetet. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2012. decemberi jogerős közbenső ítélete azonban azt mondta ki: érvénytelen a felek között létrejött kölcsönszerződés. A Kúriához az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet

Frissítés: a hvg.hu cikke szerint a bíróság nem hozott ítéletet a perben, hanem július 4-ére halasztotta a döntést. A hírre a demonstrálók rendőri jelenlét mellett elkezdtek vonulni a Nyugati tér irányába.

Frissítés: a hvg.hu tudósítása szerint a tüntetők épp az Oktogonon vannak, ahol vörös festékkel lefestették az Erste fiókját. Akasztófákkal felszerelkezve „lógni fogtok!” felkiáltásokkal és „korrupt bankár” jellegű feliratokkal tüntetnek tovább.

Frissítés: A hvg.hu szerint kisebb tömegverekedés alakult ki a rendfenntartók és a tüntetők között, amikor a rendőrség megpróbálta elvinni a bankot összefestékező férfit. Végül sikerült előállítani.

Az incidens utána a demonstrálók tovább indultak, céljuk most a Képviselői Irodaház. A hvg.hu szerint a tüntetők kisebb csoportokban demonstráltak a belvárosi bankfiókok előtt.

Frissítés: Gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési feljelentést tesz a Budapesti Rendőr-főkapitányság a devizahiteles ügy bírósági tárgyalása után kezdett, nem bejelentett vonulásos demonstráció szervezője ellen – közölte a BRFK szóvivője kedden az MTI-vel.

Kovács Viktória elmondta: a Kúria épülete előtt bejelentett demonstráció zajlott, ennek megfelelően a tömeg elindult egy meghatározott útvonalon. A tüntetők közül azonban kivált egy nagyobb csoport, amely más irányba indult el, mint ami a bejelentésben szerepelt. Ennek a csoportnak a szervezőjét azonosították, és ellene tesz szabálysértési feljelentést a rendőrség – tette hozzá.

Frissítés: A devizahitelezés gyakorlata ellen meghirdetett demonstráció társszervezője, az Otthonvédelmi Tanács szóvivője, Tatár József a Képviselői Irodaház melletti parkban elmondta: a demonstráció este 9 óráig van bejelentve a területen. Arra szólított fel mindenkit – azaz ötven jelenlévőt –, hogy erre az időre táborozzanak le, illetve arra kérte a demonstrálókat, hogy utána vonuljanak át a Vértanúk terére, ahol július 5-ig folytathatják a demonstrációt, ugyanis addig az időpontig szól a területfoglalási engedély. Elmondta, hogy a demonstráció folyamán egyik aktivistájukat előállították a VI. kerületi rendőrkapitányságra. Jogi segítséget nyújtanak neki – tette hozzá Tatár József.

Összesen 298 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2013. június 25. 22:49
Elnézést kérek azoktól, akiknek esetleg nem válaszoltam. Nem véletlen, ugyanis nem látom a hsz.-kat. Azért nekik is szép álmokat és természetesen mindenkinek, amilyent szeretne.
Reeves
2013. június 25. 22:24
Olvasnivaló: http://mek.oszk.hu/01500/01558/01558.htm ENDREY ANTAL A DISZNÓFEJŰ NAGYÚR A WALL STREET VILÁGURALMI TÖREKVÉSEI ÉS HAZÁNK TARTALOMJEGYZÉK Előszó A MINDENHATÓ PÉNZ A ROTHSCHILDOK A SZABADKŐMŰVES KAPCSOLAT A KOMMUNISTA LIDÉRC KIKEL A DOLLÁR ELTÉRÍTÉSE KIÉPÜL AZ ADÓSSÁGHÁLÓ A HÁLÓ MŰKÖDÉSBE LÉP HAZÁNK AZ ADÓSOK BÖRTÖNÉBEN A SZOVJET KOLOSSZUS HALÁLA A BANKÁROK VÉGREHAJTANAK A HÁLÓ OLYKOR KISZAKAD BOTOND NAPJÁRA KÉSZÜLŐBEN Megöl a disznófejű Nagyúr, éreztem, megöl, ha hagyom, vigyorgott rám és ült mereven, az aranyon ült, az aranyon, éreztem, megöl, ha hagyom. Ady: Harc a Nagyúrral Ezeknek a pénzembereknek egyetlen célja a világuralom megszerzése kifejezhetetlen adósságok létrehozatala által. Henry Ford
Reeves
2013. június 25. 21:59
Dr Damm Andrea bankjogász: a devizahitel-perek indításától nem kell félni! https://www.youtube.com/watch?v=A_c2o6HOo6A&list=PLVSEGq6jpa2pN4YhlhsPJlGtKCtPuffJk
Reeves
2013. június 25. 21:47
Róna Péter beszéde alatt - 41mp-től- érdemes nézni Simor András arcát, ahogy sunyít,mindent elmond Mint egy kisfiú akit lopáson kapnak. És tényleg valóban loptak sőt raboltak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!