Debrecenben tüntet anyák napján Magyar Péter – övcsatos plakátokkal várták a helyiek
Kósa Lajos szerint erre a napra tüntetést szervezni „a normális gondolkodás teljes hiányát” jelzi.
A KIM törvényjavaslata 168 helyett legalább 173 vidéki járást nevesít, és ehhez 7 helyett 23 budapesti körzet csatlakozna – írja a Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet szerdai számában arról számol be: öttel több járás lehet az eredetileg tervezettnél. A lap egy magas rangú kormánytisztviselőre hivatkozva azt írja: az átdolgozott törvénymódosításban már 173 vidéki járást nevesít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Budapesten pedig a korábbi 7 helyett, már 23 körzettel számol a javaslat.
Többek között a Bodrogközben élők is önálló járást szeretnének cigándi központtal, és ezt Demeter Ervin kormánymegbízott is támogatja. Ugyanakkor azt is elmondta: ha minden megye újabb igényeket támaszt, a kormány megmakacsolhatja magát.