Rendkívüli biztonsági intézkedéseket hozott Orbán: elmondta, miért kell most résen lenni (VIDEÓ)

„Ha történik valami a Közel-Keleten, azonnal megnő a terrorfenyegetettség mindenhol Európában” – mondta a miniszterelnök.

Elismerte Draskovics, hogy hibázott, amikor terrorveszélyt akart igazolni egy több éves videóval, aminek semmi köze terroristákhoz.
Hiba volt - ezt ismerte be a köztelevízió reggeli műsorában a rendészeti miniszter. Draskovics Tibor ugyanis olyan videót hozott nyilvánosságra, amellyel terroristák próbarobbantását kívánta bizonyítani. Utóbb bebizonyosodott, hogy tévesen tájékozatták a minisztert - vagyis nem a Magyarok Nyilai nevű szervezet követte el a robbantást. Közben többen Draskovics Tibor lemondását szorgalmazták.
Az eset után a Nemzeti Nyomozóiroda vezetője felajánlotta lemondását, de azt Draskovics Tibor nem fogadta el. A kormányszóvivő múlt pénteken visszautasította, hogy a miniszter félre akarta vezetni a közvéleményt, vagy bizonyítékot akart hamisítani. Draskovics Tibor a Magyar Televízió reggeli műsorában végül beismerte, hogy hibát követtek el, mikor tényként közölték, hogy a felvételen a Magyarok Nyilai robbantottak. "Elkövettünk egy hibát. Az az egyébként kitűnő rendőri vezető, aki a nyomozást irányította ebben az ügyben, következtetését velem tényként közölte, én meg ezt a velem közölt tényt hasonló határozottsággal tényként közöltem az újságírókkal" - mondta.