Alternatíva Németországnak, választási lehetőség Európának

„Mi abban nőttünk fel, hogy a baloldal a diktatórikus, az elnyomó, a nemzetietlen, a hazaáruló, az idegen megszállók kegyéből kormányzó banda. A rendszerváltáskor a »szélsőjobb« fogalma értelmezhetetlen volt számunkra, mert amit a baloldal negyven éven át elkövetett, arra semmilyen válasz nem minősülhetett szélsőségesnek. Ehhez képest a könnyed, kedélyes átmenetet rövid idő múltán az állítólagos náci és fasiszta veszéllyel való riogatás uralta. Nem a balos diktatúra kiszolgálói és alakítói (politikustól újságíróig és vállalkozóig) jelentettek fenyegetést a demokráciára, hanem a végre előbújó nemzeti jobboldal.

Azóta is az a felosztás Európában, hogy a baloldali és liberális mozgalmak a jók, a demokratikusak, míg ellenben a jobboldali nemzeti, keresztény, konzervatívok a mumusok.

A demokrácia lényege a népakarat. Vagyis, hogy olyan politika legyen az uralkodó, amely a többség rokonszenvével találkozik. Meg kell adni a lehetőséget az embereknek, hogy kinyilvánítsák az akaratukat, és ezt a politikusoknak le kell követniük. Az utóbbi években azonban mintha Európa ezt elfelejtette volna: tartanak ugyan választásokat, de nincs jelentős különbség a pártok között (így végül is mindegy, ki kormányoz), ha pedig mégis akad eltérő, valódi alternatívát nyújtó programmal fellépő erő, azt megbélyegzik, nem lépnek vele koalícióra, a létét is veszélyesnek minősítik. Esetleg, ha egy ilyen társaság mégis győzni tudna, kormányra kerülve megváltozik, beáll a sorba, illetve a senki által nem választott pénzemberek civil szervezeteiken és médiájukon keresztül gyorsan kicsinálják. Így egy szűk kör akarata érvényesül, de míg a feudalizmusban legalább léteztek lokális kötődések (a földbirtok nem egy mozgékony dolog), mára a globális tőkének tök mindegy, hol van.”

***

Nyitókép: Pixabay