„Valamikor az 1991-es év egy reggelén azzal a hírrel kereste fel az Ukrajna közigazgatási területén élő embereket az ugyanitt ideiglenesen állomásozó politikai és gazdasági elit, hogy mostantól nem a Szovjetunió állampolgárai többé, hanem a független Ukrajnáé.
Miután a Szovjetunió fennállásának minden pillanatában egy nagyon pocsék hely volt, ez a fejlemény nem traumatizálta a lakosság túlnyomó többségét, sőt, javíthatatlan optimizmusról tanulságot téve talán még valami javulásban is reménykedni merészeltek. És az sem viselte meg őket különösebben, hogy javulás nem lett; szegények megszokták már, hogy ha nem halnak éhen és nem jön senki megölni őket, akkor már a lehető legjobb világban vannak.