A pénz halála

„A hetvenes években született egy olyan vicc, ami azzal a kérdéssel kezdődött, hogy lesz-e pénz a kommunizmusban, és az volt rá a válasz, hogy hát lesz, akinek lesz, és lesz, akinek nem lesz. (Csak zárójelben és a fiatalok kedvéért jegyzem meg, hogy ez a vicc azt az álságos és hamis »elméleti« kérdést és e kérdés tudálékos akadémikus »elemzőit« gúnyolta ki, akik görcsös igyekezettel próbálták »megmagyarázni«, hogy ha egyszer Marx szerint ahogy haladunk a kommunizmus felé, úgy hal el a pénz, akkor miért megy a »létező szocializmus« éppen az ellenkező irányba.) Ez a már régen túlhaladottnak vélt probléma azonban újra kezd »beélesedni«, mert a világ egyre vészjóslóbb módon halad egy olyan végzetes »globális pénzügyi kommunizmus« felé, ami már korántsem olyan vicces, mint a magát »szocializmusnak« nevező politikai kapitalizmus korszakában volt. Pontosabban nem a világ halad ebbe az irányba, hanem a világ »nem létező« urai kényszerítik az emberiséget egyre brutálisabb módon az ellenőrzöttség és engedelmesség e »szép új gulágja« felé.

Ha lenne »olyan«, hogy »pénztörténet« (mármint a pénz valóságos története), akkor mindezt néhány évtized múlva visszatekintve a »pénz halála« címszó alatt foglalhatnák össze azok, akiknek akkor még lenne reflexív viszonyuk ehhez. Ám ahogy ez kinéz, reflexív viszony már ma is alig akad, és ha mindez végbemegy, akkor néhány évtized múlva ez már nem is lesz értelmezhető. Persze aligha véletlen, hogy nincs olyan, hogy pénztörténet (mármint valóságos pénztörténet), hisz a világ »nem létező« urai pontosan tudják, hogy kiszolgáltatottságunk növelésének legfőbb eszköze éppen az, hogy egyre kevésbé lehet fogalmunk arról, hogy miként használják a mi pénzünket fegyverként ellenünk. Minket azonban (legalábbis egyelőre) senki nem akadályoz meg abban, hogy áttekintsük a pénz valóságos történetét.

A kereskedelem, a pénz és a média az emberi létezés közvetítő mezőinek három alapvető dimenzióját testesítik meg. Amíg az emberiség kicsiny közösségekben »közvetlenül« élte át létezését több tízezer éven át, addig nem létezett olyan, hogy csere, vagyis nem volt szükség a közvetítések világára. Ám amikor létrejöttek az első nagykultúrák, ahol már több millió ember egyre komplexebb struktúráinak működését kellett összehangolni, nélkülözhetetlenné vált a csere, amit a kereskedelem, a pénz és a média közvetített.”

***

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre