„Nyugat-Európában nőttem fel, de már Budapesten élek és dolgozom. A nyugati barátaim többször érdeklődnek, milyen is itt élni – összehasonlítva más nagyszerű városokkal, ahol korábban éltem. Például Párizzsal vagy Berlinnel.
Vannak különbségek.
Bár sok budapesti nem szereti a kormányt, itt nincsenek erőszakos tüntetések, és nincs rendőri erőszak sem a békés tüntetőkkel szemben.
Alacsony a bűncselekmények száma és nyugodtan elengedhetjük kamasz gyerekeinket bulizni esténként.
A zsidóság számára is sokkal biztonságosabb város Budapest, mint London, Párizs vagy Berlin.
Sőt, a nőknek is!
Akiknek gyermekeik vannak – nagyszerű és olcsó zenei képzések állnak rendelkezésükre. A magyarok nemzeti kincsnek tartják a zenéjüket, és fontosnak tartják a zeneoktatást – elérhető áron.
Nagyon jó a sportoktatás is. Úszás, vívás, evezés, foci, dzsúdó, karate, minden van. Nem véletlen a magyarok kiemelkedő szerepelése az olimpiai játékokon vagy más világversenyeken.
Az iskolákban a tanárok és tanulók kölcsönösen megbecsülik egymást. A tanárok nem csak tanítanak, hanem példát is mutatnak magatartásukkal. A diákok megbecsüléssel fordulnak feléjük, sőt szeretettel is.
A hölgyek gyakrabban kapnak virágot. Szülinapra, névnapra, Valentin-napra, nőnapra, anyák napjára, házassági évfordulóra. A névnapot egyébként a magyarok majdnem olyan komolyan veszik, mint a születésnapot. Az a férfi, aki ilyen alkalmakra nem hoz virágot, pórul jár.
Mára már kuriózumnak tekinthető módon, itt még a férfiak kinyitják az ajtót a hölgyeknek, segítenek nekik felvenni a kabátjuk, és ők fizetnek az étteremben is, amely gesztusokon a hölgyek nem háborodnak fel.
A magyarok udvariasabbak a legtöbb nyugati emberhez képest.
De sokkal gyakrabban káromkodnak is…
Viccesebbek is, ha épp olyan kedvük van.
Romantikusabbak a szerelemben.
Mindezt persze kevésbé fogja érteni, aki nem tanulja meg a nyelvet, ami a hiedelmekkel szemben nem is olyan nehéz. A kínai vagy az arab nehezebb…”
***
Nyitókép: Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner