Az önkormányzati siker egy lépés a rendszer megszűnéséhez

„Idén újabb kétharmad jött el, a sokak által várva várt ellenzéki együttműködés következménye a minden korábbinál nagyobb vereség lett. A NER negyedik kiadásában milyen tétje lehet még egy választásnak?
Hadd kezdjem azzal, mi történt velünk áprilisban. Sok mindent érzek, meg sejtek ezzel kapcsolatban, de a legőszintébb válaszom az, hogy nem tudom. Még nem tudom. Nem hiszem, hogy van tisztességesebb válasz erre a kérdésre. Az ellenzéki stratégia számos, általam szükségesnek tekintett eleme megvalósult, ám inkább az derült ki, hogy a pártok közti együttműködés, az állampolgárok bevonása ennek az együttműködésnek a létrehozásába az előválasztással, szükséges, de nem elégséges feltétel. Van olyan elem, amit szintén próbáltam képviselni, de nem tudtam kellő erővel érvényesíteni, ez pedig az, hogy egy egyenlőségpárti programmal lehet nyerni. Szándékosan ezt a szót használom, nem a baloldalit, miközben pontosan tudom, hogy ez baloldali politika, s büszkén vallom magamat baloldali politikusnak. De nekünk nem ideológiai terminusokban, hanem élethelyzetekben kellene gondolkodunk. Nekem abban van most felelősségem, hogy meg kell nyernem a 2024-es főpolgármester-választást, még akkor is, ha a két választás összetolása trükkös húzás a kormány részéről.

Az ellenzéken belüli versengésre felhívó EP- és a helyi együttműködéseket igénylő önkormányzati választást egyazon napon tartják.
Ami az EP-választást illeti, nem ússzuk meg, hogy az ellenzék belső útkeresésének részeként az ellenzéken belüli dominanciaharccá váljon. Nehezen látom ezt elkerülhetőnek. Nekem viszont az a dolgom, hogy ne az egymás közti erőfitogtatásra koncentráljak, hanem arra, hogy azok az önkormányzatok, amelyek 2019-ben esélyt kaptak, 2024-től folytathassák a munkát. És van lehetőség arra is, hogy másoknak is esélyt adjunk, budapesti kerületekben és vidéki városokban egyaránt. Az ellenzék sok problémája közül az egyik az, hogy mi magunk is kissé nehezen képzeljük el, a közös kormányzásunk hogyan is nézne ki. Ez látszik is rajtunk. De a bő három év, amit itt a főváros élén átéltünk, bizonyítja, hogy az ellenzék igenis képes közösen kormányozni. Hogy egy nagyvárosi kormányzás közpolitikai vagy politikai tartalmai olyanok-e, amelyekkel országos választást lehet nyerni, ezzel kapcsolatban van kétely bennem. Mégis azt gondolom, ellenzéki szavazóként van miért drukkolni és dolgozni is.

De mi az, aminek lehet drukkolni? Egy jó ellenzéki szereplés a rendszer adta keretek kitöltését jelenti, vagy a rendszer szétfeszítéséhez vezethet?
Az mindenképpen fontos, hogy amit 2019-ben ki tudtunk vívni, a szabad városokat és kerületeket, azt tartsuk meg. Budapesten biztosan látszik esély még több kerület elhódítására is. Nyilván minden választásban perspektivikusan benne van a rendszerkritikus elem. Akik 2019-ben ránk szavaztak, azok az Orbán-rendszer végét szeretnék. De én legalább ennyire fontosnak érzem, hogy ez a város sokat változott, élhetőbb, zöldebb, modernebb, szolidárisabb lett. Az például, hogy most a Lánchídra nem engedjük vissza az egyéni autóforgalmat, s egy tesztidőszak után megkérdezzük erről a budapestieket, jó példa erre, majd’ minden képviselni kívánt érzékünket magában hordozza. Tíz éve minden szakmai szereplő azt mondja, nyilvánvalóan ezt kell tenni, de senki nem merte meglépni. Mi viszont egy zöld, élhető, modern város megteremtésére kaptunk felhatalmazást, amiből egy másfajta várospolitika következik. A rendelkezésre álló erőforrásaink szűkösek, és egyre szűkösebbek, így nem tudunk egy lépésben óriási változásokat elérni, de amit teszünk, az világos jövőképbe illeszkedik. Amire 2019-ben felhatalmazást kértünk, nem arról szól, hogy elveszünk egy kis hatalmat a Fidesztől, aztán ugyanazt tesszük, ugyanúgy viselkedünk, ahogyan a Fidesz tette volna. Szerintem már sokan látják, hogy másféleképp, más hozzáállással politizálunk. Az önkormányzatiságnak az Orbán-rendszer béklyójában is komoly értelme van, miközben nyilvánvaló, hogy a mi szavazóink fejében az van, hogy az önkormányzati siker egy lépés ahhoz, hogy a rendszer megszűnjön. És minden rendszer megszűnik egyszer.”

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád