Vegyünk egy primitív, fájó, sok kárt okozó példát. Bayer Zsoltot

„Engem, mint középgenerációst az foglalkoztat, hogyan és miért hangolódnak át korosztályunk legmarkánsabb rendszerkritikusnak vélt szereplői. Tisztában vagyok vele, hogy vihart kavar, ha megnevezem őket, és általában nem szeretem ha személyeskedés felé megy el a vita, de most azért jónak látok kimondani néhány dolgot.

Nem gondolom azt, hogy Hont Andrást vagy Gulyás Mártont megvette volna egyszerű kifizetéssel a NER (részükről tapasztaltam mostanában a leghatékonyabb és a legkevésbé tetten érhető legitimizálását a fennálónak). Azt sejtem a jelenség mögött, hogy 1. telítődött az ellenzéki térfél, és tartalomszegénnyé is vált. Azok, akik a folyamatosan szűkülő ellenzéki térnél nagyobb teret akarnak maguknak, nagyobb figyelmet, azok megpróbálnak valamilyen módon a hatalmat támogatók és kritizálók felé is beszélni. És ezzel a kettős beszéddel azt a látszatot is lehet kelteni, hogy valami új tartalmat, alternatívát, hitelesebb álláspontot képviselnek. 2). a másik ok elvi: Magyarországon nincs rendszerkritika. Csak a hatalom van, és a hatalmi struktúrák-retorika ellenzéki reprodukciói. Amit ellenzéknek, hatalom-kritikának vélünk, annak mutatkozik, az nem más, mint a hatalom negatívja, árnyéka.

Vegyünk egy primitív, fájó, sok kárt okozó példát. Bayer Zsoltot. Mára az ő hangján szól a hatalom. És hogy beszélnek azok, akik ellen Bayerek akarnak lenni? Pont ugyanúgy, csak pepitában. Van az a klasszikus Székely János idézet a Caligula helytartójából, nem lehet elégszer felidézni: Addig küzdöttem Caligula ellen, míg Caligula lettem magam is. Na, hát valami ilyesmi történik ebben az egyre kietlenebb szellemi sivatagban, amiben élünk.”

Nyitókép:  Facebook/Parászka Boróka