„A titkár néhány erőteljes pofonnal magához térítette az elnököt, aki üdvözült mosollyal nézett körül az ovális irodában.
Eltartott néhány percig, míg megértette, hol van. Segélykérőn pillantott a titkárra, aki most sem okozott csalódást.
– A helytartók eligazítása, elnök úr – szólt, és fejével az ismeretlen férfi felé intett, aki türelmesen várakozott a szőnyeg szélén.
– Helytartó? – csodálkozott Biden.
– Így hívjuk azokat a követeket, akiket a gyarmatokra küldünk. Mint a mi Pressman barátunk.
– Pressman? Akkor biztosan jó a sajtója… – nevetgélt egy kicsit a saját viccén, aztán megint elaludt. A titkár a már ismert módon magához térítette. – Nini, Pressman! – örült meg, amikor újra megpillantotta. – Miért is jött?
– Ő lesz az új magyarországi nagykövet. Fontos tisztség, mert közel van a háborúhoz, és legutóbb nem sikerült lecserélnünk a kormányt, pedig sok pénzt öltünk bele.
– Ez a baj az arabokkal – bólogatott az elnök. – Toljuk beléjük a sok dohányt, ők meg csak robbantgatnak, azért tört ki ez a mostani iraki háború is. Jól értettem, marokkói nagykövet? Az ott van Új-Zéland mellett, ugye? Egyszer jártam ott a feleségemmel. Rengeteg a kenguru. Maguk láttak már kengurut? Fura népség. Akkor is ugrálnak, ha üres az erszényük. – Ismét nevetett, majd elszundított.
A titkár eközben átadott egy listát a nagykövetnek.”
Nyitókép: MTI/AP/J. Scott Applewhite