Kijev kicsúszott az időből?

2022. augusztus 19. 12:47

Szerencsére ahogy Csernobil esetében, úgy ebben az elképzelt szcenárióban is Magyarországot jórészt megvédenék a Kárpátok hegyláncai, ellenben Lengyelország, Románia és persze Ukrajna már nem lenne ilyen szerencsés.

2022. augusztus 19. 12:47
null
Hidegkuti Konstantin
Hidegkuti Konstantin
Moszkva tér

„Antonio Guterres ENSZ főtitkár, illetve a török államfő személyes látogatása ellenére sem csillapodnak az Európa legnagyobb atomerőműve körüli feszültségek, sőt. Miközben az ukrán fél tovább folytatja az Energodar, illetve az erőmű elleni tüzérségi belövéseket, valamint indít öngyilkos drónokat a területre, a felajánlott megoldási javaslatok aligha fogják rendezni a helyzetet. Washington támogatása mellett Kijev nem kíván engedni az erőmű visszaszerzéséből, addig Moszkva saját szempontjából érthető módon nem hajlandó semmilyen demilitarizációra vagy egyáltalán az Energodar környéki területek feladására. Az orosz külügyminisztérium közlése szerint ugyanis Moszkva csapatainak kivonása csak még sérülékenyebbé tenné Energodart.

Ráadásul mindkét oldal egymást vádolja egy nukleáris szennyezéssel járó provokáció előkészítésével

Az ukrán katonai hírszerzés – GUR – szerint Moszkva, az orosz védelmi minisztérium szerint viszont Kijev az, aki augusztus 19-én az erőmű hűtőrendszere, vagy a korábbi elemzéseinkben említett szabad ég alatti elhasznált fűtőelemek tárolókazettái ellen követne el provokációt. Szerencsére maguk a reaktorblokkok nincsenek veszélyben, mivel a tervezés során olyan biztonsági előírások mellett készültek a reaktoroknak otthont adó épületek, amelyek következtében azoknak egy civil utasszállító becsapódását is át kell vészelniük. Ellenben ahogy legutóbbi jelentésünkben már kifej

tettük, a hűtési rendszerek vagy a hálózati betáplálást lehetővé tevő transzformátor állomások sérülése akár vészleállást okozhat. Saját álláspontjuk megerősítése érdekében – valamint vélhetően a drámai hatás kedvéért – mindkét fél az esetleges nukleáris katasztrófa során Európára zúduló radioaktív szennyezést ábrázoló térképet hozott nyilvánosságra. Szerencsére ahogy Csernobil esetében, úgy ebben az elképzelt szcenárióban is Magyarországot jórészt megvédenék a Kárpátok hegyláncai, ellenben Lengyelország, Románia és persze Ukrajna már nem lenne ilyen szerencsés. Igaz ez az ukrán sugárvédelmi gyakorlatok mellett aligha megnyugtató. A lehetséges provokációk, illetve a további támadások fényében érdekes lehet a zaporozsjei orosz adminisztráció terve, amely szerint péntektől kezdődően kvadrokopterek segítségével folyamatos élő közvetítést kíván az erőmű térségéből biztosítani.”

Nyitókép: METIN AKTAS / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2022. augusztus 20. 11:24
"Ráadásul mindkét oldal egymást vádolja egy nukleáris szennyezéssel járó provokáció előkészítésével." Az erőmű területén orosz csapatok vannak, nem valószínű, hogy saját magukat lőnék.
olajfa1
2022. augusztus 20. 10:23
DE TÉNYLEG NEM ÉRTEM EZT A "POLITIKÁT": "Washington támogatása mellett Kijev nem kíván engedni az erőmű visszaszerzéséből," Már csak azért sem... mert ha -mondjuk minden Washington meg Kiev forgatókönyve szerint is alakulna... amire azért nincs nagy esély- AKKOR IS AZ OROSZOKNAK KELLENE ELLÁTNI "ÜZEMANYAGGAL" AZ ATOMERŐMŰVET!!!! -vagy különben leállíthatnák... /még amerikába is szállítanak nukleális fűtőelemeket az oroszok, még a háború és a "szankciók" alatt is...!!!.../ AKKOR MOST MINEK RÁZZÁK A LÁBUKAT ANNYIRA AZ UKIK? az egész háború értelmetlen... de ez a legérthetetlenebb... /de ők tudják.../
Robertoo
2022. augusztus 19. 20:28
Ukrajna célja egy NATO beavatkozás kiprovokálása.
Akitlosz
2022. augusztus 19. 19:39
Mi köze van a cikknek a cikk címéhez és viszont? Mit kérdezgelődik már megint a fogalmatlan cikkcímadó ember? Milyen időből fut ki Ukrajna? A cikkben semmiféle utalás nincsen erre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!