Ön dönt?!

„Ön dönt, mondja a reklámszöveg, és a választás kapcsán talán érdemes kicsit eltöprengeni azon, hogy miként is születik meg például az a döntés, amelynek során arra a két kérdésre kell választ adnia több mint nyolcmillió magyarnak, hogy elmegy-e választani, és ha igen, kire adja majd voksát. Ritkán gondolunk rá, pedig evidencia, hogy az életünk valójában döntések végtelen (sajnos persze nagyon is véges) láncolata, igaz, a döntéseink nagy része szinte automatikusan, reflexként születik, de a választáson való részvétel, illetve a politikai preferenciánk beazonosítása nem tartozik ezek közé. Hatalmas, valóban könyvtárnyi irodalma van a döntésekről szóló elméleteknek, és abban nagyjából egyetértés van közöttük, hogy minden ember szereti azt gondolni magáról, hogy ő mindig (vagy, na jó, majdnem mindig) racionálisan dönt, pedig ez nem így van, hanem éppen fordítva.

Döntünk valahogy, és inkább utólag próbáljuk megnyugtatni magunkat, hogy döntésünk észszerű volt. Ahogy a társadalom-lélektan fogalmaz, nem racionális, hanem racionalizáló lények vagyunk. Döntéseinket három olyan komplexum bonyolult interakciója határozza meg, amelyek életünk állandó kísérői, az érzelmek, az értékek és az érdekek. Az, hogy mindhárom döntéseinket befolyásoló lelki, erkölcsi, szellemi komplexum az ér- gyökkel kezdődik, az nem a véletlen műve. Az arány és erény szavakban ugyanis az ar- és er- gyök a görög arché szóból ered, ami ősit és uralkodót jelent egyszerre, vagyis az eredet szó, amiből az ér is ered, az ősi szakrális rend uralmára utal, az érzelmeket, értékeket, érdekeket összehangolni képes értelemre, a létmegértésre.

Az érzelmek kapcsolnak össze minket a fizikán túli metafizikai világgal, az értékek segítenek megérteni és betartani a világegyetem rendjét, és végül az érdekek illesztik be az anyagi-fizikai testünket ebbe a rendbe. Vajon a deszakrális lejtőn már régóta lefelé rugdalt világunkban, ahol olyan politikára vonatkozó döntéseket kellene hoznunk, amelyek valahogy mégiscsak a rend helyreállítását, vagyis a lejtővel szembeszegülő energiák összpontosítását segítenénk, mit tehetünk? És vajon az érzelmek, értékek és érdekek kavargó örvényeiből miért pont ilyen végeredmény született? Vagy a legmélyebb lényeg felé közelítve, ki is az a titokzatos ÖN, aki végül is dönt bennünk?

Ez az ÖN az antik görög nyelven az ID, ami az identitás szó alapját adja. A görögök ennek alapján nevezték idiótának azt, aki csak egy ióta, vagyis egy i betű egyszerűségű, ma úgy mondanánk egybites. A magyar nyelv pedig idétlennek, vagyis id- nélkülinek nevezi azokat, akiknek nincs önazonosságuk, így csak kóvályognak a világban. Amíg az ember kis helyi közösségekben töltötte egész életét, a lét közvetlenül átélhető volt számára, tudása és információi saját tapasztalatból származtak.

Ma egy felfoghatatlanul komplex világban élünk ezerféle módon »behálózva«, és minden vélt vagy valós tudásunk valamilyen közvetítőn, vagyis médián keresztül jut el hozzánk. Nem a valóságot mondják el nekünk, hanem történeteket mesélnek a valóságról. És aki ezt a roppant masinériát a kezében tartja, az úgy játszik érzelmeinkkel, értékeinkkel és érdekeinkkel, ahogy csak akar. Érzelmeinket gyűlölködő, destruktív indulati energiával töltheti meg, elhomályosítva ítéletünket, hogy így képtelenek legyünk helyesen dönteni és utána helyesen cselekedni.”

Nyitóképen szavazó állampolgárok. Fotó: MTI/Balázs Attila