Ez a mi Magyarországunk, ami Európában van

„Az előválasztás tanulsága számomra azt, hogy ha van egy közös cél, akkor össze tud fogni a magyar. El nem hittem volna pár hónapja, hogy ennyien fogunk szavazni. El nem hittem volna magamról, hogy képes leszek egy nyamvadt lakcímkártyáért felforgatni a lakást, mert amikor felszállt a repülő, és egyre közelebb és közelebb kerültünk a véghez, mármint az előválasztás végéhez, egyre jobban idegesített, hogy én a közös végszó meghozatalakor bekussoltam.

Még akkor is, ha tudom, hogy voltak, akik azért is szavaztak, mert én és a – nem tudom, honnan van ennyi energiája, de megint hajnal négy óta igen aktív – macskám erre biztatta őket. 19:38 volt, amikor a kezemben fogtam a lakcímkártyámat, és feltettem magamnak a következő kérdést, ami a »de hol a fenében van a személyim«, majd »hol a laptop« volt, és akkor amikor már sínen volt minden, a laptop szólt, hogy tölteni kellene, de már 957-dik várakozó voltam, és akkor sprint a töltőért, és mire az önkéntes a kamera a vonal másik végén ellenőrizte, hogy minden oké, én leizzadva, lihegve ültem a laptop előtt, és búcsúzáskor már mosolyogtam, hogy átadom Erzsikének is az üdvözletet. (Átadtam, leszarta.)

Nem tudjuk még az eredményeket, de bármi is lesz, egyre közelebb vagyunk ahhoz a naphoz, hogy egy utcabálon ott álljunk Budapesten, és kivetítőn nézzük, ahogy a Magyar Köztársaság bírája azt mondja Orbánnak, »vádlott«, és akkor  fogjuk tudni, szabad lett az ország, melynek törvényei felett nem áll senki.

Mondjuk ehhez az kell, hogy Dobrev Klára legyen a miniszterelnök. De miért ne ő lenne, mert ha egy ideje egyre többen őt látják erre a melóra a legalkalmasabbnak, csak megszavazzák már, és nem basszák el... Hát nem? A jelölteknek, az önkénteseknek, az aktivistáknak, annak a rengeteg embernek, akik most szavaztak, és azoknak is, akik majd csak ezután: nagyon köszönöm. Ez a mi Magyarországunk, ami Európában van.”

Nyitókép: Facebook