„Nekik nincs, nekünk lassan nem lesz – avagy mit üzen nekünk az afgán kormányhadsereg látványos összeomlása.
Mindenki megdöbbenéssel fogadta az amerikaiak által kiképzett úgynevezett afgán kormányerők összeomlását. A közel háromszázötvenezer főből álló, kiképzett és a legmodernebb fegyverekkel felszerelt hadsereg ellenállás nélkül adta át a hozzájuk képest »középkori« harceszközökkel felszerelt táliboknak az ország feletti ellenőrzést; a kormánykatonák jobb esetben csak dezertáltak, rosszabb esetben átsétáltak az ellenség, a tálibok táborába.
Hogy történhetett mindez meg? - teszik fel sokan a kérdést. Ilyen mértékű összeomlás csak és kizárólag a teljes harci kedv hiányából fakadhat. Nem volt miért harcolniuk, nem volt közös cél, ami jelen esetben – legalábbis számomra – az Afgán állam megvédése lett volna. Egyszerűen nem tudtak azonosulni ezzel a céllal, mert úgy látszik, hogy az afgán társadalomból egyszerűen hiányzik az az emberi közösségekre általában – vagy legalábbis a nyugati kultúrkörben általánosan – jellemző absztrakciós képesség, ami a nemzetet és a hozzá kapcsolódó nemzetállamot jelenti.
Nagyon egyszerűen: képes vagyok az életemet kockáztatni egy másik emberért csupán azért, mert egy nyelvet beszélünk; mert közösek a mítoszaink, meséink, történeteink vagyis a történelmünk. Az afgán társadalom úgy látszik, hogy nem képes erre. Az afgán társadalomban a rokonsági, törzsi kötelékek – valamint ezekhez kapcsolódó üzleti érdekek – mindezt felülírják.
Magukat – természetesen – mint egyént felismerik, ahogy a családot, a nagycsaládot (klánt) és a törzset is, de itt valahol megáll a dolog. Mi a helyzet velünk, a »nyugattal«? Akik képesek (voltunk) az egyes ember számára még megélhető legmagasabb, egyesítő absztrakciót megélni és a nevében közösség köré szerveződő, közösségközpontú társadalmat építeni – és ezzel megvédeni magunkat.
Mindezt, nem éppen most veszik el tőlünk? Nem éppen most bontják le a nemzet és az önrendelkezés alapját képező fizikai, lelki, erkölcsi határokat (No borders, No Nations!); a családot (mely törekvést az az ostoba, értelmetlen mondat fejez ki legjobban, hogy »a család az család«). Hogy hova vezet ez? Hát ide kedves barátaim: mindezek kigúnyolásával, megbélyegzésével, és végső soron lerombolásával megszűnik az emberi közösségek összetartó ereje, megszűnik a valamely (esetünkben »nyugati«) kultúrához való tartozás megkülönböztető ereje és marad a pénzhatalmi és a vele szoros szövetségben lévő média elitnek kiszolgáltatott magányos tömeg.”
Fotó: FARSHAD USYAN / AFP