Ellenzéki „lámlengék” és egyéb bajkeverők

„Sir Harold: Nos, úgy gondoljuk, hogy ezúttal egy lámlenge irányított a háttérből.

Műsorvezető: Egy lámlenge?

Sir Harold: Igen, egy lámlenge!

Műsorvezető: És tulajdonképpen mi az a lámlenge?

Sir Harold: Már vártam a kérdést. Nos, a „lámlenge” kifejezést a Scotland Yardon a „lángelme” helyett használjuk, hogy ne keserítsük el a kollégákat. Hiszen lelkileg nagyon megviselhet egy nyomozót, ha tudja, hogy egy lángelme ellen kell küzdenie.”

A fiktív beszélgetés a Holló Színház A nagy vonatrablás című jelenetéből származik, melyben Sir Harold, a londoni rendőrség kiérdemesült nyomozója részletezi egy félresikerült hajtóvadászat rejtelmeit. Az interjúból kiderül az is, hogy elkövetőként sikerült beazonosítani a canterbury érseket, a megkerült vagyontárgyak egy részét pedig maga a karhatalom verte dobra, mondván, rövid az élet, amíg tart, legyen vidám.

A csetlő-botló angol zsarukon gúnyolódó szkeccs engem valahogy mindig a 2010 óta regnáló magyar ellenzékre emlékeztet. Valahogy nekik sem sikerül nagyon semmi, ám a megmagyarázásban verhetetlenek.

Például ők is rendre átnevezik a mumusukat, esetükben Orbán Viktort, általában diktátorrá, fasiszta elnyomóvá vagy éppen partvonalra szorított európai politikussá,

Miközben folyton le akarják győzni, minden lépésüket hozzá igazítják, s általában mellétrafálnak.

Ez az egyébként 2010 előtt is bőven létező pszichózis odáig sodorta az egyes pártokat, hogy immár a legkülönbözőbb formációk forrtak egységbe – olyanok, akik bár egymást rühellik, közös bennük az Orbán-fóbia.

Ebből lett a portéka és a szlogen: a miniszterelnöktől őriznék és védenék az országot. De „elkapni” csak nem tudják, pedig már az egykori gengszterek is csatlakoztak a „hajszához”.

Az önjelölt pandúrok a sajátjaik között általában nem keresik a rablókat, noha Zuglóban vagy Kispesten is lenne okuk körülnézniük.

Aztán itt van nekünk most Cseh Katalin ügye, amiről mélyen hallgat a ballib „rendőrség”. A momentumos EP-képviselő pedig azzal hívta fel magára az ország egy részének figyelmét, hogy kiderült: családi vállalkozása is jócskán részesült uniós forrásokból. Ráadásul olyan körülmények között, melyek egyes hatóságok érdeklődését is felkeltették, vizsgálatok is indultak. Rövid az élet, amíg tart, legyen vidám.

Persze ne túlozzunk: közösségi támogatást nyerni egyáltalán nem bűncselekmény, sőt, lehetőség, amivel élni kell. Csakhogy az elfuserált „zsaruk” eddig azt szajkózták, az ilyen forrásokhoz kizárólag a „vonatrablók” juthatnak hozzá. Mint kiderült: nem bontották ki a valóság minden szeletét. Finoman szólva sem.

A pedofiltörvény ügye kapcsán a realitásérzék és a társadalmi igényre való rezonálás képessége hiányzik fájón az „európai értékeken” való őrködésre hivatkozó önjelölt „zsernyákokból”, ahogy az egyes vakcinák ellen való hergeléssel is alighanem komolyan mellétrafáltak. Alig győzik utólag kimagyarázni korábbi álláspontjukat.

a főrendőr a minap épp azt próbálta elhitetni a nagyérdeművel, hogy amikor nála volt a gumibot, és ártatlanokat ütlegelt vele, valójában nem is követett el semmi rosszat, sőt. Ez persze több mint szerencsétlenkedés, ám a valósház ettől még semmi köze.

Komikusabb, egyúttal a fővárosiak életét éppenséggel ma jobban megkeserítő baklövéseket követ el Budapest magasabbra törő főpolgármestere, aki ugyan eredményeket és fejlődést ígért, jelen állás szerint azok elmaradásának megmagyarázására fordítja a legtöbb energiát. Vagy éppen nem csinál semmit, miközben még nagyobb pozícióért kérne bizalmat a választóktól.

Tragikomédia ez a javából, s alighanem egy valódi „lámlenge” állhat a háttérben. Minket ez ettől még így is megviselhet lelkileg.