Amikor a Nyugat vizionál középkort

„Van ez az uniós pénzmosoda, Luxemburg a neve: nagyszerűeket lehet ott kirándulni, sok bájos dolog van arrafelé, ezért nem szívesen kritizálja az ember, de azért kétségkívül emelne az ország fényén, ha ritkábban szólalna meg a külügyminisztere. Jean Asselborn ugyanis a pedofiltörvény kínálta alkalommal élve ismét magára vette a pedellusjelmezt, felemelte mutatóujját, és kifejtette: amit »a magyarok megengednek maguknak«, az »európaiatlan«, hisz »mindenkinek joga van ahhoz, hogy megválassza, hogyan kíván élni, nem a középkorban vagyunk«.

Nos. Tekintsünk el attól, hogy a külügyminiszter úr valami bűnrossz fordításból tájékozódhatott (ha egyáltalán), vagy a vonatkozó katari jogszabállyal téveszthette össze csúnyán a magyar szabályozást – tudjuk, ugye, hogy Katar egyenesen börtönnel bünteti a férfiak közötti szodómiát, sőt, úgy általában a házasságon kívüli szexet, ami azért érdekes, mert a Bayern München platinafokozatú támogatója pont Katar állam légitársasága, azaz a Magyarországot kioktató német sportvezetés vígan bizniszel egy homofób országgal. Mint ahogy az LMBT-propagandát tiltó putyini Oroszországgal is, tekintve, hogy a Magyarország-ekézésben részt vevő Schalke szponzora sem más, mint a Gazprom. Edzőtáborokba pedig lassan úgy járnak egyes német klubok a Perzsa-öbölbe, mint második otthonukba. De mindezen ne akadjunk fenn, hisz (ahogy a művelt római mondaná) a pénznek nincs homofóbiája.

Ott tartottunk tehát, hogy Asselborn úr összevont szemöldökkel leszögezte: nem a középkorban vagyunk. A kijelentésben eleve jópofa, hogy elhangzásának körülményei kifejezetten a »feudális despota helyreteszi jobbágyát« felállásra emlékeztetnek (lásd még Mark Rutte »Magyarország ereszkedjen térdre« című magánszámát). Már az is erős egy kicsit, amikor Ursula von der Leyen szégyenezi le a magyar törvényt, miközben az Európai Unió működéséről szóló szerződés 165. cikkének (1) bekezdése konkrétan rögzíti: »az Unió (…) teljes mértékben tiszteletben tartja a tagállamoknak az oktatás tartalmára és szervezeti felépítésére vonatkozó hatáskörét, valamint kulturális és nyelvi sokszínűségüket«. A luxemburgi külügyér azonban talán még eggyel kevésbé van abban a helyzetben, hogy vele egyenrangú tagállamot leckéztessen egy nemzeti hatáskörbe tartozó kérdésben – Szijjártó Péter se szokta felháborodott nyilatkozatokban kérdezgetni, hogy egészen pontosan milyen pénzek mozognak oly irgalmatlan mennyiségben a nagyhercegség bankrendszere és Oroszország között. Ráadásul itt mégiscsak egy olyan törvényről volna szó, amelyet a demokratikusan megválasztott Magyar Országgyűlés 99,4%-os elsöprő többséggel fogadott el – mert a tartózkodásokat köztudomásúlag nem kell figyelembe venni, mint ahogy arról szintén az EU kioktatott minket.

De különösen is sajátos, hogy véletlenül épp azok a nyugat-európai országok háborognak, miszerint »nem a középkorban élünk«, amelyek saját portáján már nem is kopogtat, hanem szép kényelmesen berendezkedett a középkor. Nem Debrecenben kellett tavaly segélyközpontot felállítani a női nemi szervek megcsonkításának áldozatai számára, hanem a nagymúltú Bordeaux-ban.”