A szólásszabadság és a genius loci

„Ha valaki egy ehhez fórumul szolgáló lapban igen csúnyákat ír a zsidókról vagy a keresztényekről, ne érje őt bántódás. Legfeljebb lesznek majd, akik nem fizetik elő azt a lapot, mi több, kézbe sem veszik azt. Undorodnak tőle. És természetesen akad majd olyan, aki egy másik lapban megírja a zsidózó vagy »keresztényező« szerző kemény bírálatát, pompásan érvelve, avagy simán gúnyolódva, ahogy neki és a cikket leközlő szerkesztőségnek tetszik. És ez is rendben van, ezt a szerzőt se érje bántódás, legfeljebb ebben az esetben is akadnak majd, akik ezt a lapot nem vásárolják meg, s nem is lesznek e lap előfizetői. Undorodnak tőle.

Jelentősen leegyszerűsítve ezt hívják szólásszabadságnak.

Nehéz, macerás, de valahogy így működik. Vagy működne.

Ha viszont valaki a zsinagógában kezd el zsidózni vagy egy keresztény templomban »keresztényezni«, azt jobb esetben kivezetik onnan, rosszabb esetben kihajítják, de akár így, akár úgy, mindkét eljárás helyénvaló. Mert zsinagógában nem zsidózunk, keresztény templomban nem „keresztényezünk«, mi több, mecsetben nem »muszlimozunk«. (Ha ez utóbbit mégis megtesszük, akkor ne csodálkozzunk.)

S azért nem zsidózunk a zsinagógában és nem keresztényezünk a keresztény templomban és nem muszlimozunk a mecsetben, mert a hely szelleme ezt nem tűri el.

Genius loci. Még a XXI. században is van ilyen.

Aki pedig mindezt nem érti, forduljon kezelőorvosához, gyógyszerészéhez.”