Oszló hullákkal alszunk egy ágyban, és úgy teszünk, mintha élnének

„Időről időre megfordul egy-egy rémtörténet a magyar médiában. A szomszédok kihívják a rendőröket, mert elviselhetetlen bűz jön a házból, ahol Marika néni és Józsi bácsi 30 éve élnek együtt, de az utóbbi hónapokban már csak Marika nénit látják ki-be járni. A rendőrök kimennek, és az ágyban oszló tetemre bukkannak: a felpüffedt test gondosan betakargatva, a párna megigazítva és kisimítva az enyészett hajcsomók alatt, a rothadó, tágra merevedett száj szélén száradt ételmaradék, mintha még ma reggel is megpróbálták volna megetetni. Mellette gödröcske jelzi az ágyon, etetés után összebújás is volt. Marika nénivel hiába közli a rendőrség, hogy Józsi bácsi, aki annyi időn át gondoskodott érzelmi szükségleteiről, nem él többé. A hullaszagot és a legyeket az ő érzékszervei is regisztrálják, a kérlelhetetlen tény ellen mégis küzd az elméje: tegnap is mintha megmozdult volna! Megőrültek? Azonnal vegyék le róla a zsákot!

Marika néninek hosszú és fájdalmas terápiára lesz szüksége, mire az élet rideg tényei egyesével a helyükre kattannak az ő belső valóságában. Apránként, segítséggel tudja csak elfogadni őket, hiszen ha egyszerre zúdulnának rá, a meggyöngült psziché végleg megreccsenne és maga alá temetné. Lépésről lépésre: a tagadást sosem kezdhetjük feloldani ott, ahol a legerősebb, mert ellentart és megkeményedik. De nem eshetünk neki csákánnyal sem, mert olyan erősen rögzül a szerkezethez, hogy mire szétvernénk, azon kapnánk magunkat, hogy az alapot bontjuk. Ezért egyelőre nem beszélünk a halálról.

Milyen volt vele az élet? Hogyan ismerkedtek meg? Hogyan szerették meg egymást? – hosszú a történet, mire eljutunk odáig, hogy az orvos először figyelmezteti Józsi bácsit, hogy próbáljon meg kevesebb vörös húst enni és hanyagolni az esti sörözést, mert nem jók a leletei. Együtt legyintettek: »a szomszédnak is ugyanezt mondták tíz éve, és kutya baja!« Persze, kiváltották a méregdrága gyógyszert, szedte is a Józsi rendesen, így azért már nyugodtabban lehetett lekísérni a hasaalját egy korty jó kőbányaival – ennyibe senki nem halt még bele! Ha Marika néninek jó terapeutája van, akkor a valóság fonalát távolról és fokozatosan kezdik felgöngyölíteni, és nagyon lassan eljutnak addig, hogy Józsi bácsi meghal, ő pedig ül az ágy szélén, és pacalt töm az oszló testbe – így lesz a kegyetlen, elutasított valóság Marika történetébe is beépülő, immáron ha gyötrelmes és bűntudattal teli is, de legalább valós jellegénél fogva elismert tény.

Az Index halála után sosem végeztük el a terápiát: tíz évvel ezelőtt, amikor az ország egyik legfontosabb online portáljától felállt az alapítója, Uj Péter (aki a 444 jelenlegi tulajdonosa), azért tette, mert beleszóltak két dologba, amiknek a mai napig szentnek és sérthetetlennek kell lennie az indexesek szerint ahhoz, hogy függetlennek nevezhessék magukat: a tartalomba és a szerkesztőségbe. Nem engedtek ki bizonyos képeket a címlapra Fideszes politikusokról, aztán fegyelmit kapott Tóta W. Árpád egy élcesebb írásáért. Ekkor – mivel meghalt a lap függetlensége – felállt már egyszer Uj Péterrel a szerkesztőségnek az a része, amelyik független volt. Akik ott maradtak, azok tehát ilyen feltételek mellett tették az elmúlt 10 évben is. És ez nem a véleményem, ezek tények és adatok.”