Ősök sorsából történelem, belőlünk szélkakas lesz?

„Egyetlen emlékem sincs egész életemből, hogy a történelem iránt lelkesedtem volna: soha nem faltam történelmi könyveket, a tanórákat közepes unalommal ültem végig, és még az állítólag jobban sikerült történelmi (dokumentum)filmek sem kötöttek le úgy igazán. Viszont életemben először Rómában járva megtapasztaltam azt, hogy a történelemnek ereje van. Többezer éves kövek, épületek, falak között kóvályogni, azokat megérinteni, a róluk rám ragadt koszt esténként lemosni súlyos, tartalmas élmény volt. Ez hozta a felismerést, hogy ami egykor volt, az hatással van, formáló erő ma is, és milyen nagyon pökhendi dolog azt gondolni, hogy tökéletesen a magunk urai vagyunk.

Időről időre előkerülő kérdés, hogy mi végett kell a történelemmel foglalkozni, úgy egyáltalán, mit kezdjünk azzal, hogy ez vagy az volt, vagy éppen nem volt valamikor régen. Napjainkban (is) politikai tőkét igyekeznek kovácsolni belőle az emojikkal kommunikált történelem-leckékben, az Európai Unió melletti kiállásban vagy éppen nemzetünk sikereit hangsúlyozva. Hasznot akarnak húzni belőle, formálni egyes személyek és egy nemzet identitását, megmagyarázni az egyén életénél nagyobb erők működését úgy, hogy jobban érezzük tőle magunkat.

Végtelenül visszásnak érzem ezt, mintha fordítva ülnénk a lovon. Hiszen történelme, családi történelme mindenkinek van: nagymamák, ükszülők, generációk nemszűnő sora. Minél mélyebbre ásunk, annál több történet, sors, egyéni tapasztalat tárul fel a történelemről, ami mind a sajátunk, a mieinké lehet.

Legtöbbünk karnyújtásnyira van a történelemről, az idősebb rokonoktól, akik az általunk nem ismert világról mesélhetnek, éppen ezért igazabb és sokszor hitelesebb történelemlecke születhet egy-egy otthoni, idősökkel való beszélgetésből, mint bárhány politikai kiállásból, vérmes beszédből. Ugyanakkor a családtörténet megismerése, a vérünkből valók sorsa vélhetőleg a személyiségünk mélyebben rétegeit érinti, vagyis jó eséllyel formálja identitásunkat, befolyásolja helyesről és helytelenről való vélekedésünket. Segít, hogy legyen személyiségünknek egy magva, identitásunknak egy valódi gyökere, aminek segítségével véleményt tudunk formálni jóról és rosszról, politikáról, vélt és valós igazságokról. Ha pedig van saját elképzelésünk a történelemről, nem lesz tehát szükségünk arra, hogy néhány tömegkommunikációs célt szolgáló személytelen, érzelmekre hatni akaró, valójában mégis hasznot remélő Facebook-bejegyzésből ismerjük meg a múltat, ezek segítségével navigáljunk a világban.”