Az erősek cinizmusa

A New York-i egyezményt aláírtuk. Na, és mire mentünk vele?

A családon belüli erőszak tiltásával az a probléma, hogy életszerűtlen. Az erőszak és a terror is lehet verbális és pszichológiai is. Nem vagyok a téma szakértője, de valószínűsítem, hogy a fizikai erőszakot jellemzően megelőzi egy verbális (nyilván nem minden esetben). Saját tapasztalatom az is, hogy egy nő könnyebben nyúl az erőszak eszközéhez (pofon), amelyik esetben szinte biztosan 100% a látencia (egyébként helyesen). Amikor a férfi üt, akkor viszont a nyom is látványosabb. Ettől persze nem akarom a részeg és fölöslegesen indulatos erőszakos férfiakat mentegetni, csak tisztában kellene lenni azzal, hogy hogy néz ki a világ, amit szabályoznánk. Nos, ennek a világnak a szabályozásához az Isztamuli Egyezményben leírt marhaságok nyilvánvalóan károsak, vagy alkalmatlanok. Egy család felnőtt emberek között egyszerűen nem működhet úgy, hogy kívülről beleszólnak a kapcsolat lefolytatásába. Azok a nagykorúaknak, akik elmulasztottak felnőni, pedig elsősorban ezt kell(ene) pótolni. Azt pedig senki nem meri vállalni, hogy egy családon belüli erőszak jellegű büntetőügy automatikus válással járjon együtt, pedig ennek alapnak kellene lennie. A válással pedig két éves házasságtól való eltiltásnak is járnia kellene, hogy legalább kapjon észbe az érintett, és ne a társadalomnak kelljen a fel nem nőtt nagykorú életébe közbeavatkozni. Ehhez képest az Isztambuli Egyezmény mindenféle társadalmi kényszerről meg nők hatalmi elnyomásáról dumál, ami éppen csak biológiailag értelmezhetetlen. Megint azt felejtik el, hogy emberekről van szó.

milyen kivaltsag, bazdmeg, nalatok van az osszes pina!

Az megvan, hogy azokban az országokban, ahova állítólagosan a csonkítás elől menekültek tömegek, durván megnőtt a női nemi szervek csonkítása és a kényszerházasságok aránya? Miközben ugyanezek az országok ratifikálták az isztambuli egyezményt. Jé.