Ugyanaz, ami már soha nem lesz ugyanolyan

„Nagy veszélyek és krízisek idején szeretünk nagy szavakat használni. Az ember ilyen: saját életét és korát hajlamos a legjelentősebbnek látni. A jelen tetteit, következményeit sokkal vészterhesebbnek érzi, de miért ne lenne így: mi ezeket a pillanatokat kaptuk, s közben keveseknek van hajlama a történelem türelmes tanulmányozására. Ráadásul a világjárvány globális gazdaságra gyakorolt visszavonhatatlan következményeinek, mint központi témának, megágyazott az elmúlt évek legfontosabb diskurzusa a klímaváltozásról, márpedig annak tónusa igen sötét, amit a téma politikai ereje és az alarmizmus marketingje fokoz. Paradox helyzet, de a járvány csapása a világgazdaságra nagy, a környezetnek ugyanakkor áldás: az ember átmeneti visszahúzódása csökkenti a környezet terhelését. Jó a fűnek, rossz a fodrásznak, pedig a haj is nő.

Mit gondoljunk a borúlátó, nagy átrendeződéseket kilátásba helyező jövőképekről? Nyilván érdemes az érvek végiggondolása mellett lehámozni az ilyenkor eluralkodó érzelmeket és szorongásokat, s azt is vegyük figyelembe, hogy nehéz időkben mindenki még érdekesebbeket szeretne mondani, erre pedig ott a dramatizálás. Senki sem tudja kivonni magát a megváltozott hétköznapok hatása alól, a helyzetértékeléshez viszont elengedhetetlen lenne némi időbeli távolság: egyelőre tehát hangosan gondolkodnak a társadalmak, tudósok, közgazdászok, az értelmiség. És ott vannak a politikusok, akiknek munkaköri kötelessége a plasztikus, egyszerű fogalmazás, valamint a nehézségek kidomborítása mellett a remény megjelenítése is – amit a politikai versenyben nyilvánvalóan mindenki magához szeretne kötni. Aki jól kezeli a válságot, választást is nyerhet vele.”